A Pi élete nem csupán egy átlagos mese. Vagy talán nem is az.

Az ember úgy dönt, hogy beül a moziba, és kikapcsolódik. Aztán mindebből bekapcsolódás lesz. És olyan szívszorítás, ami eddig nem volt jellemző. Yann Martel regénye remek alap, az Oscar-díjas Ang Lee pedig olyan világot teremt, amelyben nincsen happy end. Talán ez a legfontosabb, és ettől annyira más minden.

Nincsen meg az a megszokott vidám befejezés, amire mindenki számít. Mintha már nem is igényelné a világ, vagy a világunk a kellemes hazugságokat, mintha a gyerrkkorban is ott látnánk felnőtt önmagunkat. Egy bengáli tigris a csónakban, és hánykolódás 227 napon keresztül a Csendes-óceánon.

És az együttélés valami olyan hihetetlenül megközelített változata, amiben ott rejlik a főhős Pi mindhárom felvett vallása, és a nagyon tömény szimbólumrendszer.

De mindenek előtt a realista mese.

Már ha létezik ilyen és nem csupán a kritikus gondolja újszerűnek a világot.

A film végén létezik egy egészen másféle magyarázat is, ami sokkal egyszerűbb, és minden bizonnyal a politikai korrektség jegyében könnyebben is emészthető, de semmiképpen sem lehet valóság. Csakis a már említett, happy endekkel boldog, de valójában csak cukormázzal leöntött valóságban.

Nincs mit tenni, át kell állítani magunkat, és egészen másképpen tekinteni mindarra, ami körülvesz minket.

Mert a világ nem annyira bájos.

De mégis minden pillanata szívszorító.

És emberi.

És tigris szemében ott van minden, amit látni szeretnénk.

Kötelező darab.

• Ang Lee moziműsor Pi élete programajánló Yann Martel

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!