Amikor már nem vágyunk mások szeretetére, akkor kezdünk el igazán élni
Korunk betegsége a magányosság, amely nem egyenlő az egyedülléttel. Azokat az időket éljük, amikor az ember tömegben is rettentően magányosnak érezheti magát, s nem kell ahhoz egyedül lennie. Ez a jelenség olyan szinteket súrol, hogy elkeseredett szívek kétségbe esve kutatják a szeretetet és a szerelmet.
Hiánycikké vált a szeretet. Szeretni képtelen emberek keresik szeretetre kiéhezett embertársaikat, amelyek egy reménytelen örvény mélyére vezethetnek csak. Az információs társadalom egyik legnagyobb negatív hatása az, hogy előtérbe kerülnek a mások által hamisan felállított képek, amelyek háttérbe szorítják a valóságot és felerősítik a hollywoodi happy endeket.
Hiszen szebb és könnyebb mások látszat boldogságát elhinni, és kergetni mintsem az élet valódi nehézségeit megélni és szembe nézni velük. Azonban ez egy olyan csapdát állíthat számunkra a valóság és a képzelet közötti leheletvékony mezsgyén, amely számtalan komoly veszélyt rejthet önmagában. Elfelejtünk az ösztöneinkre hallgatni, elfelejtünk alapvető természetes dolgokat, hogyan kell szeretni, hogy mi a hűség és a megbízhatóság, hogy hogyan működnek az ember természetes ösztönei és mindent átitat a materiális érték, amely mozgatja a szálakat és lecsukja a szemünket. Nem tudunk és nem is akarunk már a valóság és a képzelet között különbséget tenni. Azt hisszük el, amit láttatni akarnak velünk, s nem azt, ami a valóság. Éppen ezért minden hazugságot elhiszünk, ahelyett hogy meglátnánk a valóságot. A világ azonban ennél sokkal több! Tele van nehézségekkel és valódi szépséggel is. Igen. Valódi. Szépséggel, amelyet a nehézségek nélkül sosem láthatnánk meg.
Amikor már nem vágyunk mások szeretetére kezdünk el igazán élni és kezd el megváltozni a környezetünk! Akkor kezdünk igazán mélyen látni, meglátni mások valódi értékeit, vagy épp ellenkezőleg mások nem létező értékeit. Önmagunk békességét is ez fogja elhozni, mert ha megismerjük az élet törvényszerűségeit, kezdjük el majd megérteni a működését. Murphy szerint „...ha valami megtörténhet, az meg is fog történni". Amely egyet jelent, hogy vannak bizonyos hibák az életben, amelyek mindenképpen be fognak csúszni. Ha ezzel a törvényszerűséggel tisztában vagyunk, hogy márpedig lesznek problémák, el tudjuk kerülni a tragédiákat.
Amikor már nem vágyunk kényszeresen mások szeretetére, kezdünk el átlátni mások szemfényvesztésein, s kezdjük el fokozatosan megérteni az életet. Ez lesz a boldogságunk és a boldogulásunk kulcsa, amikor már nem baj, ha nem szeretnek. Ez felkészít minket a bekövetkező katasztrófák elkerülésére és a megfelelő kríziskezelésre. Idővel rájövünk, kik a valóban fontos emberek számunkra, kik azok akikre mindig számíthatunk, akik mellett jó az életminőségünk. Ha nincs ilyen ember, mert idővel elvesztettük magunk mellöl őket, vagy túl későn ismertük fel, sincsen gond, hiszen addigra már önmagunk biztos pontjává váltunk. Jó esetben azzá aki majd elkap, ha zuhanunk. Amikor elhisszük, hogy képesek vagyunk önmagunk biztonságát garantálni, kezd el megváltozni pozitív irányba az életünk és lesz helye azoknak, akikre mindig számíthatunk. Aki viszont elsősorban önmagán nem tud, vagy nem akar segíteni, attól nem várhatjuk el, hogy rajtunk segítsen, vagy viszont szeressen.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez