Amikor a nők kombinálnak
Biztos, hogy kapni fogok hideget, meleget a nőtársaimtól ezért a cikkemért, de az igazság az, hogy sajnos mi nők igenis kombinálunk. Mindannyian. Aki azt állítja, hogy ő bizony nem, hazudik saját magának is.
A különbség közöttünk az, hogy van, akinél nem jön felszínre, és elfojtja, van, aki nem vesz róla tudomást, hogy ilyen, mert úgy gondolja talán így könnyebb picit a másikat hibáztatni. Nem azt mondom, hogy a férfiak sokszor nem tesznek olyat, vagy mondanak félreérthető dolgokat, (tisztelet a kivételnek), ami miatt elkezdünk rémképeket gyártani, mert valljuk be őszintén, azért magunktól nem fogunk elkezdeni csak úgy a semmiért kombinálni. Viszont, megesik olykor, hogy a férfiak semmi rosszat, nem tesznek, vagy semmi rosszat nem mondanak, nálunk nőknél viszont beindul a motor az agyban, jár, és jár, addig amíg már mi magunk el nem hisszük amit állítunk, úgy, hogy a valódiságáról nem igazán bizonyosodtunk meg.
Természetesen, mint minden, ez sem úgy működik, nem úgy jön elő nálunk, hogy aznap reggel amikor felkelünk, már gyártjuk is a horror filmet a fejünkben. Nyilván ehhez, kell, hogy kapjunk valami negatív impulzust, ami miatt azt érezzük, hogy valami baj van a férfival, vagy a kapcsolatunkkal. De igazából nagyon egyszerű a képlet, hogy ez miért is jön elő nálunk, és sokszor miért nem tudunk leállni vele, amikor érezzük, hogy talán már túl messzire mentünk. Van két opció.
Az egyik, amikor minden szépnek indul, rózsaszín felhő, madárcsicsergés, szerelem, boldogság. Szép szavak, kedves gesztusok, szerelmes szemek, majd miután megkapott, egyszer csak már nem annyit beszéltek, mint előtte, mindig fáradt, van kifogása mindenre. Egy idő után a telefont sem veszi fel. Eltűnik, felszívódik. Ilyenkor lép életbe a női ösztön, az agyalás, kombinálás, idegtépődés, hogy miért történt ez, amikor az elején még minden jó volt. Hölgyeim, ilyen pasi után nem kell futni. Az ilyen gerinctelen férfi nem érdemli meg még azt sem, hogy kombinálj, mert ugye bár ha agyalsz, rá gondolsz, és ha rá gondolsz, csak szenvedsz. Nem! Ő nem a te Igazid. Engedd el, jön helyette majd jobb.
A másik eset pedig, amikor megismerkedsz a férfival, jól érezd magad vele, találkozgattok, közelebb kerültök egymáshoz. Jönnek a szép szavak, mint a hiányzol, olyan szép a szemed, imádom a hajad, megbűvöl a kisugárzásod, és ehhez hasonlóak… A szavakat nyilván tettek követnek, amikor is már jön a randevúra hívás, vacsora, kéz a kézben andalgás a Duna parton, majd jön a kisördög, felül a válladra, és elkezdesz hinni neki. Hogy mit? Azt, hogy te biztos nem vagy elég jó neki, hogy miért pont téged akarna, biztos, hogy van valami a háttérben, azért nem ír vissza, biztos van valaki nála, azért nem hív, és ami nem maradhat el, megkapott, lefektetett, most már unalmas vagy a számára. Jön a sírás, egy kis hiszti, többet nem akarsz vele beszélni, most már biztos, hogy vége, bár természetesen a férfitől még semmit nem tudtál meg, de neked már össze is állt a képlet a fejedben. Aztán persze kiderül, hogy fölösleges volt a dráma, mert semmi baj nincsen, egész egyszerűen a férfi is lehet kimerült, és fáradt, azért mert nem hív nem feltétlen jelenti azt, hogy van valami a háttérben. Nyilván az más, ha megígéri, hogy keres, de aztán csak úgy hirtelen eltűnik, mint Petőfi a ködben. Na, akkor igen lehet Hölgyeim minimálisat kombinálni, de túlzásba nem kell esni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez