A vágyaim is én vagyok
Korábban többször találtam szemben magam a saját negatív gondolataimmal. Azzal, hogy nem tudok mit kezdeni a fejemben futó képkockákkal és azzal, hogy nem megfelelő energiák pörögnek bennem. Akkor még nem értettem pontosan mit jelent irányítottabban élni.
Sok filmet néztem már meg és könyvet olvastam végig arról, hogyan legyünk sokkal tudatosabbak, hogyan lehet eljutni addig a pontig, ahol a tökéletes összhangot eléred, vagy éppen a vonzás törvényének a kőbe vésett szabályairól, de valahogy hiába próbálkoztam nem működött. Nem értettem az okokat, csak kerestem a válaszokat.
Nagyon sokáig támaszkodni próbáltam a körülményekre, a hozzám közel állóakra, a szerelemre és mindenre, ami reményt adott. Míg nem eljött egy pont az életemben, amikor teljesen önmagamra lettem utalva. Nem voltak mentőövek, ez nem az a biztonsági pálya volt, amit korábban megszoktam, és amiben igazából mindig is csak félemberként vergődtem, azt gondolva, hogy ez a való élet.
De hiszen honnan is tudhattam volna, hogy milyen az igazi élet, ha a saját magam által felkötött szemkendővel éltem hosszú ideig. Az ember könnyen gondolja azt, hogy azzal, ha lekorlátozza önmagát és belekényszeríti a testét és lelkét valamibe, ami kívülről talán hibátlanul mutat, akkor jó úton jár, hiszen ez a biztonság. Mert mit is csinálunk mindig? Majd megdöglünk azért, hogy kötődhessünk és tartozhassunk valakihez, hiszen az egyedüllét, mint olyan, az mindig a legnagyobb félelmünk marad. Igen ám, de ha tetszik, ha nem, az életben a dolgok előbb-utóbb teret adnak egy olyan élethelyzetnek, szituációnak, ami kibillent majd a megszokottból. A komfortos, kényelmes, de valójában- mondjuk ki- boldogtalan életünkből.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez