A tükör előtt állva
Mintha mindig várnánk valamire. Belekerültünk egy állandó jelleggel váltakozó maszlagba. Egyszerre túl gyors és túl lassú. A peremen járkálok folyton ügyetlenül, hiszen nem mindig sikerül pontosan kicentizni a lépéseket.
Igen, én tényleg szeretnék megállni, csak egy kis időre, hogy ne kelljen minden lépést megtervezni egy előre megírt forgatókönyv szerint. Az emberek jönnek mennek és keresem azt a rég kialudt fényt a szemekben, de már nem találom. Erre gondolok a tükör előtt állva. Talán én is így végzem? A hosszú haj, amiből vágatni kéne és a karikás szemek, amik a beesett arcomnak adnak egyfajta összképet, ezek mind csak részletek, most más is feltűnik. Ha találkozom a saját tekintetemmel félúton kicsit megtorpanok, mert érzem, hogy elérkezett az idő, hogy magamba is nézzek, ne csak a tükörbe.
A reggeli órákban úgyis csak lopva pillantasz oda, max addig, hogy lecsekkold tényleg jól nézel ki és indulhat is a nap. Többet nem mersz ott időzni, mert az túl fájdalmas, túl nehéz a szívnek. De én szeretnék elidőzni. Ezúttal tényleg. Szeretnék biztos lenni, hogy még mindig ott vagyok. Ott legbelül. Mert érkezhet egy borzalmas hír, eldobhatnak szó nélkül, mint egy felesleges rongyot, amit még a kutyádnak sem adnál oda. Vagy felemelhetnek olyan magasságokba, ahol már-már az euforikus extázis határán botladozol. De az út egy pontján mindig időt kell szakítani arra, hogy újra szembenézz magaddal. És akkor tudni fogod. Akkor még lesz lehetőséged megálljt parancsolni, akkor még egy utolsó megerősítéssel gazdagodhatsz, hogy igen, jó az irány, ami felé haladsz.
Könnyebb ignorálni. A szembesítést, azt a döntést, amit már ezer éve meg kellett volna hoznod, és csak a tested váza az, ami tart, mert a lelked nem is bírná a hazugságot, amivel áltatod magad.
A példák tárházának sokszínűsége végtelen. Említhetném a lányt, aki csak azért ragad benne egy semmilyen kapcsolatban, mert a pénz dominál, és képtelen lenne lemondani a külföldi utakról, a drága, márkás ruhákról, cipőkről. És közben egy mindent elsöprő szerelemre vágyik, amit megérdemelne egyébként, hisz mindenkit megillet ez az érzés. Aztán ott a másik, aki rögtön vált, amint vége egy kapcsolatának, mert valójában ő maga kapcsolatfüggő, de ezt nem ismeri be és helyette a „megint szerelmes vagyok” sémára húzza rá az egész jelenséget.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez