A szerelem, mely vad, mint az óceán és gyengéd, mint a nyári fuvallat - Létezik
Csak ülni mellette és nem félni. Nyugodtnak lenni. Nincs bennem semmi kétkedés. Nincsenek már titkaim. Csak nézni őt. Üres lettem, de mégis annyira csordultig. Valóban szerelmes vagyok, úgy egyetlenül.
Minden annyira tiszta és egyszerű. Pedig nekem azt mondták-és volt is olyan- hogy a szerelem fáj. Hazugság. Semmi fájdalmat nem érzek. A sebeim megfakultak, nem is emlékszem mikor szereztem őket. Az ellőtte lévő idő már csak pár homályos emlékfoszlány. Akkor kezdtem el úgy igazán látni és érteni a párkapcsolat lényegét, mikor megpillantottam őt, megérintettem és megszerettem. Mintha ott kezdődött volna a felnőtt életem.
Sokat tanakodtam,- mert az a fajta vagyok, aki imád tanakodni, -miért Ő lett a szerelem. Aztán rájöttem, mégis tudom, pedig állítólag a szerelmet nem kell megmagyarázni. Mindenki annak látott, aminek akartam, hogy lássanak. Ő annak lát, aki vagyok. Őt nem bírtam megvezetni, oda is belátott ahova senki. A páncél, amit magamra öltöttem, általa megsemmisült. Azt hiszem ez is a szerelem lényege.
Mellette nem veszett el egyetlen álmom se. Nem kényszerített megbánásra a tulajdonságaim és sajátosságaim miatt. Nem akarta, hogy miatta tegyek meg dolgokat.
Tudom, hogy ez milyen hihetetlenül hangzik, de feltétel nélkül nyújtotta át a szívét, és én komolyan megakarom óvni. Mióta ismerem, még több álmom lett, és még több lehetőség a fejlődésre. Nem azért szeretem, mert jobbá tesz. Ez a kijelentés annyira önző és klisé. Azért szeretem, mert ő is szeret engem. Ha nem így lenne nem lennék ilyen boldog, és nem is írhatnám le ezeket a szavakat. Azt hiszem, azért mondják azt az emberek, ha szerelmesek, hogy jobbak lettek partnerük mellett, mert önmaguktól félnek. Mert önmagukhoz kell egy jobb társ. De ő éppen azt tette velem, amiről ritkán hallok; megtanított szeretni magam. Jónak látni magam. Hiszen éppen erről kéne szólnia.
Ahogyan a szerelmünk lát minket, később úgy látjuk magunkat is. Nem jobbá tesz, hanem megtanít észrevenni a jót magunkban. Ez az örök szerelem kezdete. Aki azt mondja ebben nincs elég szenvedély és intimitás, hogy estleg unalmas, az nem élte meg még, csak azt hihette. Oh, én is hittem ezelőtt mindenféle dolgot, de nem szabad és nem is akarok általánosítani. Annyira közel kerülsz hozzá, szinte úgy váltok eggyé, mint ahogy tapad csontotokhoz a hús. Euforikus érzés. Közben csak ülni mellette, akár a pipacsok közt, akár egymás szemébe fuldokolva, mindig biztonságban, szívünkben egymást hordozva.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez