A szegény kismacska halálára
Elmenjek veled este megnézni azt a filmet, amire a múltkor akartál magaddal vinni? Jó, ma elmegyek! Engedelmeskedem neked, ismételten fejet hajtok az akaratod előtt, de egy percig se gondold, hogy érted teszem.
Véres háborút vívok, és ebben a háborúban nem mindig vagyok magam számára szimpatikus. Nap, mint nap, sorra kerülnek elő nüansznyi csatáim. Időközönként leckéket veszek, ellesem, hogyan kell viselkedni a társaságodban. Új szavakat tanulok és kényszerítem magam olyan regények elolvasására, amelyek számomra tökéletesen érdektelenek. Egyszer megpróbáltam beszélgetni veled a politikáról. Ismeretlen, okos emberek véleményét magoltam, és daráltam a száraz tényeket, te pedig csodálattal bámultál rám, hogy vajon ezt a sokmindent honnan a csudából tudhatom. (Előtted, sosem mondanám azt a szót, hogy csuda. Még azt gondolnád, valamilyen határközeli városkából származom, és netalántán a fejedbe vennéd a válást. Pedig én szeretem ezt a szót, hisz olyan ízes. Csupán ez a szegény kis szavacska nem való sehogysem a te úri szófordulataid mellé.)
Tudod, régen megőrültem érted. Sóhajtozva vártam jöttödet, remegett mindenem, ha mellettem voltál, de mára mindez elmúlt. Tulajdonképpen a szerelem nem képes a győzelemre. Különben hogyan fordulhatott az elő, hogy a köztünk lévő óriási szakadékot nem volt képes ez a hatalmasnagy érzés áthidalni. Annyira messziről érkeztem hozzád, azt a világot te sosem fogod megízlelni és megszeretni. Én sem vagyok képes arra, hogy megértsem a te életedet. Viszolygás fog el, ha a különös szokásaidra gondolok. Igazából akkor értettem meg, hogy sosem leszek olyan, mint a ’te félék’, amikor láttam, hogy a halkonzervet a macskának adod. Drágám, az a halkonzerv nálunk ünnepi eledelnek számított. Az általában fogyasztott száraz kenyér és a sós puliszka mellett kacsasültnek tűnt a szánalmas kis konzerv, épp az a fajta, amilyet te a múltkor a macskának odaadtál. Annyira haragudtam, hogy mindezek után meg kellett fojtanom szegény cirmost a fürdőkádban.
Most már tudod, hogy kegyetlen is vagyok. Talán így végre tényleg fontolóra veszed a válást. Pedig szépen beszerezted az elképzelt életedhez szükséges, nevetséges kellékeket. Úgy, mint engem is. Én vagyok az összes kelléked közül a legnevetségesebb. Ülök melletted most is talpig glancban és nézzük ezt az utálatos filmet, amiről holnap - minden bizonnyal - diskurálnom kell a drágalátos barátaiddal. Pedig mennyivel szívesebben töltöttem volna az estém egy Duna parti padon, olyan helyen, ahol nem lát senki, ahol nem kell viselkedni, egy olyannal, akivel egyáltalán nem kell a dögunalmas politikáról beszélgetni.
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez