A nyári szünet gondjai
Közel három hónap az iskolai tanítási szünet, és gyakran az óvodák is bezárnak felújítás, nagytakarítás vagy egyéb technikai okok miatt egy hónapra is, akár. Nem kis terhet ró ez a családokra, mindig nagy kérdés, hogy a szabadságolások hogyan alakulnak, ki mikor tudja a munkából kivonni magát. Nem várható el a munkáltatótól, hogy a gyerekes dolgozónak kedvezzen, bár a jóléti társadalomban ez természetes lehet, mint akár gyerekbarát munkahelyek létrehozása is. Amíg nem így van, a konfliktusok beárnyékolják a nyári hétköznapokat.
Mit tehetünk szülőként, amikor valójában tehetetlenek vagyunk a körülményeket tekintve? Mindenekelőtt iskolás gyermekünk tanévének rendjét már ősszel ismernünk kell, hány naposak a szünetek, mikor vannak tanítás nélküli munkanapok. Mivel a tanév nem naptári év, és az átlagos munkahelyek naptári év szerint dolgoznak, résen kell lennünk az ünnepek és a nyári szünet előtt. Ebből kifolyólag már ősszel tudjuk, mikor van az utolsó tanítási nap, és ehhez lehet igazítani a családi program, struktúra alakítását. Az iskola befejeztével egy hét ügyeletet biztosítanak az intézmények, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag tanítási idő szerinti napirenddel működnek, reggeltől délutánig, étkezést is biztosítva. A teljes „bezárást” követően a településeken (Budapesten minden kerületben) működni kezdenek úgynevezett napközis táborok, melyek különböző programokkal biztosítják a szabadidő hasznos eltöltését, étkezési lehetőséggel, egészen elfogadható áron. Érdemes figyelemmel kísérni a művelődési házak ajánlatát, melyek szintén napközis tábori mintára szerveznek táborokat. Ezek a programok nagyon hasznosak lehetnek azokra a hetekre, amikor még nem, vagy már nem tudunk szabadságra menni munkahelyünkről, a gyermek munkaidőben biztonságos helyen van. Nem ritka a „civil szerveződés”, olyan anyukák, akik kisgyerekkel vannak otthon vagy más okok miatt nem dolgoznak, és megtehetik házuk, lakásuk mérete miatt, néhány nap „családi napközit” üzemeltetnek, teljes önköltségi alapon, csupán az étkezés nyersanyag árát kell fizetni. Remek ötlet ez, olyan közösségek számára, ahol különböző a szülők elfoglaltsága, és tudnak egymáson segíteni.
Az óvodák bezárását illetően más a helyzet, általában a fenntartó biztosítja az ellátást egy másik óvodában a gyerekeknek.nSajnos az „ott alvós” vagy tematikus táborok nagyon drágák, nem mindenki engedheti meg magának. A kínálat rendkívül színes, speciális, művészeti, természetvédő, életmód és más, szinte minden igényt kielégítő választékkal. Mikor ezeket a sorokat olvassák, már nem a választás a kérdés a családokban, hiszen jócskán benne vagyunk a vakációban, hanem a nyári szünet következményeit viselik. Mert következmények vannak. Bárhogy is alakul a nyár, ez a tíz hét próbára teszi a szülőket.
A hetekkel ezelőtt leelőlegezett és most teljes áron kifizetett tábor megfaragja a családi költségvetést. Gyakran szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat, hogy a hiányt egy-két hónap fizetés alkalmával pótoljuk, csökkentsük. Nem szerencsés a nyaralás előtt fegyelmezési vagy megtorlási eszköznek használni a befizetést. „Látod, milyen vagy? Én befizettem a lovas tábort, te pedig…” Most ennek a példamondatnak (nyilván mindenkinek ismerős) nem is a minősítés jellegére szeretnénk kitérni, az egy külön írást érdemelne, hanem arra a tényre, amilyen hatással ez van a táborozóra. Attól, hogy drága volt a lovas tábor, nem lesz jobb magaviseletű senki. Sokkal inkább annak hatásától, az élmények megélésétől. Ezért nagyon fontos, hogy ne lelkiismeret-furdalással engedjük el arra a hétre, hanem felhőtlen boldogsággal, nyitott szívvel, hogy mindent, amit magába szívhat a nyaralás során, elérje, észrevegye, és feltöltve, boldogan jöjjön haza.
Feszültséget okozhat a „ki megy a gyerekért” kérdéskör, ami a különböző programok vonatkozásában jelentkezhet. Kisebb-nagyobb veszekedésre adhat okot a programok megszervezése vagy épp annak hiánya. Frusztráltak vagyunk. Mindannyian. Ki ettől, ki attól. Nem ritkán „csattan az ostor” a kicsiken vagy kamaszainkon. Akkor tesszük tehát a legjobban, ha nem arra fókuszálunk, ami megváltozott, hanem alkalmazkodunk a megváltozott helyzethez, és örülünk annak az adománynak, hogy intenzívebben élvezhetjük az anyaságot, apaságot a szabadság idején. Nézzük át a család erőtartalékait, kit lehet mozgósítani, kivel lehet együtt szervezni, kinek lehetünk segítségére, és ki tud nekünk segíteni. Tulajdonképpen az a természetes élethelyzete egy gyermeknek, hogy a családjában van, nem az, hogy egy nevelési-oktatási intézményben. Tehát az igazi élet ez, örüljünk az édes gondoknak.
Gálfi Anikó - okleveles gyógypedagógus, pszichopedagógus
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez