A nevelési igény mindig sajátos!
Nem ritkán keverednek fogalmak, és merülnek fel olyan szavak, amiket mi, szülők nem is használunk, nem is hallanánk soha, ha szakemberhez nem kéne fordulni gyermekünkkel kapcsolatban. Ilyen például a sajátos nevelési igény, népszerű rövidítéseként: SNI. Hosszú évek teltek el a közoktatásban, mire a közvélemény megszokta ennek a meghatározásnak a használatát, köszönhetően annak, hogy az „SNI-s” gyermek különböző kedvezményekkel veheti igénybe az oktatás szolgáltatásait. Ingyenes tankönyvek, kötelezően előírt fejlesztés, olcsóbb ebéd, emelt családi pótlék.
Mire megtanultuk használni a fogalmakat, újra kell tanulni, mert a pillanatnyilag érvényben lévő köznevelési törvény kiemelt figyelmet igénylő gyermekekről rendelkezik, a meghatározáson belüli csoportban a sajátos nevelési igényűekkel. Zavarban vagyok, hogy a fogalmakat gyógypedagógusként vagy szülőként értelmezzem e sorok írásakor. Az utóbbi mellett szólnak az érvek. Annál is inkább, mert érdemes elszakadni az elvárásoktól, érdemes visszatérni a gyökerekhez, a klasszikus szülő-gyerek kapcsolathoz. Tomi nyolcéves, hiperaktív, figyelemzavarral küzdő kisfiú. Böbe diszlexiás, diszgráfiás. Sorolhatnám még az életkorokat, diagnózisokat, amik megijesztik a családot, és egyfajta ellátórendszerben helyezik el a gyermeket. De Tomi különleges. Meleg barna szeme és csalafinta mosolya mindenkit levesz a lábáról, kívülről tudja a reklámok szövegét, gyönyörűen rajzol, és varázslatos szavakat használ, ha édesanyjáról beszél. Böbe csodálatosan lovagol, két kutyát gondoz egyedül, és önállóan megszervez egy szülinapi bulit. Ezek a gyerekek különlegesek. Mint mindegyik gyerek. Különlegesek és megismételhetetlenek. Lehet, hogy nehezebben írnak, lehet, hogy sokszor nem pontosan fogalmaznak vagy rosszul megy a számolás, az olvasás. De a lelkük különleges. Ez sokkal fontosabb annál, mint hogy hogyan teljesítenek. Közel húsz éve tanítok, de a mai napig így gondolom. (Remélem, ezzel nem vagyok egyedül.) Ha a gyermek lelki harmóniája megvan, ha biztonságban érzi magát, biztos vagyok benne, hogy a képességeinek megfelelő maximumot fogja nyújtani, ha teljesíteni kell. A maximumnál többet pedig nem szabad elvárni.
Mikor kell szakemberhez fordulni? Először is, korán, ha észreveszünk eltérő működést a kortársakhoz vagy a megszokotthoz képest. Ha a kicsi fejlődése lassúbb vagy eltérő, számtalan lehetőség van arra, hogy korrigáljuk, felzárkóztassuk, megtámogassuk fejlődését, kompenzáljuk a hiányokat. De a fejlesztő munka nem helyettesíti a szeretetet, a családban való kiemelt szerep érzékeletetését. Ésszerű elvárásokkal és teljes elfogadással kell a gyerek felé fordulni, meghagyva annak a lehetőségét, hogy hibázhasson.
Gyanús jelek: szétszórtság, szórt figyelem; nem ért meg többszörösen összetett utasításokat, nem mindig figyel a nevére, olyan, mintha nem hallaná; türelmetlen, kapkod; sokszor esik el, vagy sokszor ejt el dolgokat; nem játszik kitartóan, az érdeklődése nem fenntartható; ingerlékeny; csapong beszélgetés közben, és maguk a beszélgetések sem kielégítően hosszúak. Többek között ilyen jelek mutatnak a figyelemzavar lehetséges jelenlétére. Ha ez túlmozgással, motoros nyugtalansággal, izzadékonysággal, is jár, lehet, hogy hiperaktivitásról is szó van. Az első iskolai évben kiderül az olvasás- írás vagy számolás zavara, a tanulás sikertelenségek sorozata, rendezetlen füzet, betűtévesztések, nehéz összeolvasás, hagyományos módszerekkel kudarcos teljesítmény. Ám korábban, már óvodás korban is felfedezhetünk gyanújeleket, hogy felmerülhet a tanulási zavar veszélyeztetettsége. A mozgás lehet, hogy koordinálatlan, a beszéd alakilag, nyelvtanilag nem helyes, formákat, irányokat nem, vagy nehezen különböztet meg, ügyetlenül vagy „érdekesen” fog eszközöket: ceruzát, ollót, vagy nem alakult ki, melyik kezét használja. A tanulási képességeket iskolaérettségi vizsgálat állapítja meg. Ennek eredményeképpen születik meg a döntés a szülők és szakemberek egyeztetése után, hogy milyen iskolatípusban kezdheti tanulmányait a gyermek.
Diagnózisok: Ha sajátos nevelési igényű a gyermek (SNI-s), akkor speciális iskolába fog kerülni, vagy többségi iskolába, integráltan. Ez első sorban a gyermek állapotától függ, de a szülők kérése is számottevő. Ha integráltan szeretnék a nevelést-oktatást, ha engedi a fogyatékosság vagy eltérő fejlődés, akkor integrációban részt vevő iskolát kell keresni neki. De megtörténhet, hogy beilleszkedési-, magatartási- és tanulási nehézségről, zavarról van szó, akkor kiemelt figyelmet igénylő, de nem SNI-s. Mindkét esetben a legfontosabb az, hogy törvényben előírt, kötelezően megadandó fejlesztés jár, ami az iskolákon számon kérhető.
Ám ezen a ponton fontosnak tartom leszögezni, hogy nem lehet egyetlen diagnózis sem fontosabb a gyermek személyiségénél. Mindig a problémák mögé kell nézni, és látni kell a felfedezni, szeretni vágyó, szeretetni képes és különleges gyermeket. Így nem is lehet eredményes semmilyen fejlesztés az otthon melege, a szülők elfogadása és szeretete nélkül. Az iskolaérettség mellett eltörpül annak a szükségessége, hogy a gyerekek nevetni legyenek képesek, kíváncsiak és odaadóak legyenek, érdeklődésük aktív és lenyűgöző legyen. Labdázzanak, hintázzanak, viccelődjenek, egyenek jó étvággyal, jól aludjanak és mosolyogva ébredjenek. És ilyenformán a nevelési igény mindig sajátos, tehát ebben az értelmezésben: személyre szóló, odaforduló szeretettel tudunk a legtöbbet tenni a felnövekvőkért.
Gálfi Anikó – okleveles gyógypedagógus, pszichopedagógus
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez