A mesékről
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tenger is túl, volt egyszer egy hercegnő, aki csodás képességeiről volt híres. Talán így kezdődik majd az a mese, amit én írok egyszer, ha eljön az ideje.
Számomra az igazi írói kihívás ugyanis mesét írni. A meseírás különleges feladat, nem akármilyen szereplőket kell kitalálni hozzá, a helyszín sem lehet bárhol, na meg a feladat sem, amivel a hősöm megküzd, egyszerre kell, hogy hétköznapi és különleges legyen.
Mindig úgy gondoltam, hogy az én mesém rólam fog szólni, azokról a sikerekről, amiket a való világban nem tudtam megélni, megvalósítani. Csodás erő birtokában leszek, bármit meg tudok csinálni, varázsolhatok, repülhetek, s mindenhol, ahol az életben valaha elbuktam a mesémben végre sikert arathatok. Megnyugszom belül és azok a fájdalmak, amik életemben végigkísértek feloldásra kerülnek.
A bennünk élő gyermeki lélek számára ennél jobb gyógyír nem létezik. A mese ugyanis a lélek nagy dilemmáira szolgál megoldással, az emberi természet különböző elemeit élhetjük meg egy szép történetben. A karakterek bölcsessége, amely minden gyermekben ott lakozik, a mesében életre kel. Újraéljük azt a paradicsomi állapotot, amelyről gyerekként belül álmodtunk. Hasonló ez az állapot ahhoz, amikor a gyerekek elmélyülten játszanak, olyan mintha álmodnának, a képzeletük szárnyain lebegnek valóság és álom között.
Ma már tudom, hogy az a mese, amit majd írni fogok, nem rólam szól és nem is magamnak írom. A felnőtt nővé válás, a gyerekkorból való kiszakadás ugyanis meghozza a vágyat, valami fontosabb, önzetlenebb mese iránt, ami az ember testében és lelkében egyszerre fogan meg. A kisherceg vagy kishercegnő, a történetek főszereplője a gyermekem lesz. Úgy képzelem, az addigi életem során összegyűjtött legszebb történetekből fogom összegyúrni a meséjét, az ő életére, személyiségére formálva. Ha kisherceg lesz, óriásokkal küzdhet meg, szárnyas lóval repül majd ragyogó mosollyal, végtelen felszabadultsággal az arcán. Megmenti a világ legszebb királykisasszonyát, s elveszi feleségül. Írok neki hűséges segítőket, akik elkísérik az újtán, igaz barátokat, akikkel jóban-rosszban kitartanak majd egymás mellett, csodás gyógyírt, ha megsérülne és sok-sok különleges kalandot, amelyekben megtapasztalhatja erejét, bátorságát, kitartását.
Ha kishercegnő lesz, tündéres mesét írok neki. Jóbarátai lesznek a manók, koboldok, csodás lények, s ebben a történetben a herceg fehér lovon jön majd érte. Egy olyan daliás férfi, aki szereti, vigyáz rá, s támogatja a terveiben.
Ezek olyan mesék lesznek, amelyek csillagporos tollal íródnak majd, szivárványos papírra, s a szívemet teszem bele, mert mesét írni, csak így szabad…
Írta: Agatha Seymour
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez