A kartonfeleségek könnyen olvadnak
Odakint ragyog a nap. Verőfényes délutánt varázsoltak az őszi időből a napsugarak. Ez Mrs. Dalloway szomorú életének utolsó napja.
Valóban nehéz ez. Te nem is tudod, milyen.
Citromok az üvegtálban, a teáscsészén madárka dalol. Gyermekemmel tésztát nyújtunk pompás konyhánk asztalán. Mintha egy mosóporreklámból léptünk volna ki, én és a fiacskám. A sütemény mindjárt kész, citromfelfújt a családfő tiszteletére, kandírozott narancsdísszel. A hajam, a testem elkészítve, megrajzolva, mint egy vászonról merengő élettelen arc, úgy meredek a körülöttem lévő álomvilágra. A fiam gyönyörű, és én is az vagyok. Másmilyenek nem is lehetnénk. Aranykalitkába zárt lelkek, púderozottan, illatosan. A konyhánkban pocukorfelleg száll, a torta édes illata most életünk fojtó szaga. Már csak órák kérdése és megérkezik ő. Ó, mennyire ünnepélyes hangulatban telnek azok az órák. Órák, életem mértékegységei. Minél többet számolsz belőlük, annál kevesebbet ér a sárgulni látszó kartonvilág.
A vacsora tálalva. Az uram kezeim szorítja, szerelmesen néz, mint az árva, akit épp ott készülnek hagyni egy idegen küszöbön. Érzi a vesztét, érzi, hogy vége, hogy ennyi volt, nem tudom tovább játszani a szerető feleséget és az aggódó anyát. Kartonból kivágott asszony vagyok, papírmasé anya, könnyen gyűrhető szerető. Papírból van az életem, könnyen bomló, újrahasznosított testem kartonból kivágott férjem mellett fekszik és gyönyört színlel a merev kartonágyban. Üres tekintettel a plafont bámulom. Az órák peregnek, karton életem vége minden egyes perccel közelebb és közelebb. Papírból van a szerelmünk is, könnyen olvadó, megsárgult lap a vágy. Elmúlik minden, mint a tegnapi öngyilkos gondolat.
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez