'A gyerekek sokkal többet tudnak a háborúról, mint mi,' - A Zelenszkij interjú az egyik legnépszerűbb jelenleg a Netflixen

A 75 éves David Lettermannek van egy igen népszerű és sikeres Netflixen futó műsora, ami a „Következő vendégemet nem kell bemutatni" címet viseli. Ez a beszélgetősműsor több mint egy interjú: persze Lettermannak már évezredek óta van ebben rutina - és hírneve -, de ha nem lenne egy megbízható és empatikus személyisége, akinek könnyen és hamar nyílnak meg az emberek, akkor már rég el lenne veszve az egész. Arról nem is beszélve, hogy bárki is a vendég, intelligensen és nem túl sokként mindig észrevétlenül a felszín alá mennek a kérdések. Olykor még az sem tűnik fel, hogy Letterman kérdezett, mert úgy beleolvad a humoros komolyságba, a folyamatos válaszadásba.

Fel lehetne húzni az egészet a háborúra, és biztos lesznek olyan magyar médiumok, amik meg is teszik: de ez a beszélgetés túlmutat ezen. Letterman 2022 októberében utazott el Ukrajnába, pont egy héttel azután, hogy Kijevet drónokkal és rakétákkal kezdték el támadni. Jelenleg az egyik legbiztonságosabb részen zajlott le az interjú: 100 méterrel a föld alatt, egy metróállomás peronján. S igen, ez a hangzásnak, a felvételnek és az akusztikának sem tesz jót, hogy olykor egy-egy kérdés mellett az elhaladó metrót is lehet hallani, de pont ettől lesz még valóságosabb az egész szituáció.

Az elején azért érződik, hogy nem, nem kell itt megijedni, mert Zelenszkij az elektronikus kütyüjét kapcsolgatva félig humorosan mondja a vele szemben ülú riporternek,

„- Köszönöm, részemről az öröm, de nem működik a tolmácsolás. Á, önnél szól az ukrán csatorna. Ha ukránul szeretne tanulni, semmi gond, de jobb, ha értem, miről beszélgetünk."

'A gyerekek sokkal többet tudnak a háborúról, mint mi,' - A Zelenszkij interjú az egyik legnépszerűbb jelenleg a Netflixen - STYLENEWS - Interjúk - netflix, zelenszkij,

Letterman jó szokásához híven ügyesen lecsapja az a bizonyos labdát, s ebből is látszik, hogy a kémia, a dinamika a két ember között abszolút működik.

A műsorban nem csak a Zelenszkijvel folytatott beszélgetés szerepel, mert Letterman több ukrán személyt is megszólaltat benne sőt, Kijev főterét is megmutatja: mint valami élethű dokumentumfilm, ami pusztán 44 perces. Talán az egyik legrövidebb epizód az amerikai televíziós személyiségnek, aki mindig mindenkinél igazából arra törekszik, hogy magát az embert ismerje meg még jobban a néző. Az egyik megszólaló az adásban azt mondta, hogy „a háború nem lehet kifogás."

Amikor Letterman megkérdezi, hogy mégis hogyan érti ezt, azt a felfogást, hogy nem hagyják, hogy a háború az útjukba álljon, akkor azt az egyszerű reagálást kapja, hogy Zelenszkijtől. Mert az ukrán elnök mondja mindig, hogy az országnak működnie kell tovább, minden körülmény ellenére. És ez az ország űtőere.

Az emberek utazhatnak, haladhat az áruszálítás, a humanitárius segítség is bejuthat, az iskolák és a munkahelyek is folytatódhatnak. Hogy ne temetkezzenek és süllyedjenek el a mélyben, a tehetetlenségben, hanem igenis fogjanak össze és menjenek előre az életben úgy, hogy igen sajnos jelenleg hozzátartozik már az életükhöz ez az adott időszak, de ez nem lehet kifogás.

Olyan 30 valahány percnél mutatnak egy lányt, aki szintén lent van a metrókijáratnál, és talán ez az egész 44 percnek a legnagyobb hangsúlya. Alig pár perces jelenet, kiderül, hogy a lány látta, ahogy éppen valahová becsapódik egy rakéta. A tekintetén látod azt, amit mindenkinél látnál és az ugrik be a gondolataid közé, hogy oly mindegy az emberlánya vagy fia hány éves, de a trauma az trauma. Ha észre sem veszed a sérülést, akkor is megtámad és a bőröd alá kúszik.

A trauma nem válogat.

Nem függ a kortól, a nemtől, a nemzetiségtől, a vallástól, a párkapcsolati státusztól, az egzisztenciától. Nem függ semmitől. És számomra ezt jelenti egy Letterman beszélgetés: túlmutat egy adott dolgon, megadja a keretet, és ez a keret lehet bármi, az még attól még csak keret marad. A mögötte való történés a lényeg. Hogy Zelenszkij olyan dolgokat mond el, amit általában jobb helyzetekben a nagy spirituálisan gondolkodók jelentenek ki. Akkor is, ha éppen magáról az ukrán zászlóról beszél,

A kék szín a föld és az ég. Ez a mi földünk, a mi kenyerünk. A mi aranyunk a sárga, a másik pedig az ég. Számomra a kék az élet színe, az ég színe, a szabadság színe."

De az ukrán elnök folytatja, és kicsit olyan, mintha egy coachot hallgatnánk:

„Nem tudom, megváltoztat-e minket a háború. Szerintem ezt majd csak a háború befejezése után értjük meg. Arról van szó, hogy alapjaiban változnak meg a körülmények. Másról szól a mindennapi élet, és a korülmények között el kell döntenünk, megmaradunk embernek vagy állatok leszünk.

A háború egy döntés, mert az ellenség iránti gyűlölet nap mint nap eláraszt minket. De felül kell kerekednünk a gyűlöleten. Én is megtanultam értékelni az egyszerű dolgokat, mióta ez a helyzet áll fenn. A gyerekeket, az életet, a reggeleket. A csend egy nagyon fontos szó."

Szóbajönnek a gyerekek is, hogy maguktól többet tudnak olykor a háborúról, mint a felnőttek, de azt is elmondja az ukrán elnök az orosz elnökről, hogy amikor találkozott vele, látta, hogy Putyin mennyire fél a Covidtól vagy bármi mástól, és ez azt is jelenti, hogy rendkívül szeret élni.

De e műsor előzetese is sok mindent elárul: