A férfi tettekkel mutatja ki, hogy szeret
Az ifjúkori hév lanyhulása, és az eltűnt idő nyomában való menetelés mintha magával vitte volna a férfiak verbális kommunikációra való könnyed képességét is. Persze, ők is átestek jó pár súlyos szívtöréses baleseten, páncélt is növesztettek, védőruhát is hordanak, sőt álarcot, és legnépszerűbb védekezési technikái a vasálarcos macsó és az érzéketlen rosszfiú jelmezek.
Ám egyetlen meghasadt férfiszív sem gyógyul örökké, és a lelkén hagyott lábnyomok is már-már elmosódtak, nem zavarják többé. Megérkezem én, és bújok, dorombolok, simogatok, és kényeztetek, hol vadmacska vagyok, hol törleszkedő cica, és legszívesebben öt percenként a fülébe búgnám, hogy jajjúgyszeretlek. Magához von, hosszan átölel, álmában is, öntudatlanul is, ezernyi mozdulat, ami azt súgja, ő is, hát persze, hogy igen. Nekem mégis a szó kell, hogy hosszan szemembe nézve kimondja a varázsszót végre, a megkésett vallomás pedig rajzolja csak szép szabályosra és satírozza pirosra a szívecskéket kettőnk körül.
Számára a szerelmünk már egy konstans, kőbe vésett szépséges állandóság, és gyakran non-verbális eszközökkel kommunikál, ám ezek világosabban, és tisztábban érthetők minden harsány, teátrális szóbeli megnyilvánulásnál. Megcsókol. Puhán, lágyan, reggel, ahogyan elindul az új nap, és este, a mögöttünk álló nap lezárásaként. A csók nem feltétlenül végződik szeretkezéssel, hanem egyszerű, kimondatlan szeretetnyelvként újra és újra és újra elmélyíti a közöttünk lévő érzést. A non-szexuális, vagy nem szexuális együttlétet ösztönző érintések, megnyilvánulások mind a kapcsolatunk várát erősítik. Azt mutatják, egy sokkal magasabb, intimebb zónában utazunk már, és felbecsülhetetlen számunkra az elköteleződés érzelmi biztonsága. Úgy érint meg, hogy szeme egyre azt pásztázza, nekem hogyan tud örömet okozni. Mert ebben az egészséges, kölcsönös, tiszta, őszinte érzéseken alapuló kapcsolatban én tudom, minél több szerelmet adok, annál többet kapok vissza tőle.
Az Ént felváltja a Mi. A tényt, hogy a férfi szívében helyet kaptam, semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy megváltozik a szóhasználata: tervez velem a jövőben, és a terveiben már nem ő áll egyedül a középpontban, az életének origója nem önmaga, ahogy eddig, hanem mi ketten. Az „én” helyébe a „mi” lép a szavak szintjén is. Képes bocsánatot kérni. Nem forralja, fortyogtatja magában a haragot és a dühöt, nem burkolózik szótlanságba, nem büntet csenddel, nem térdepeltet jelképesen a sarokban érzelmi befordulással. Minél hamarabb engedi el a haragot, annál könnyebb a megfelelő, tiszta, és egyszerű szavakra rátalálni. A bocsánatkérés nem valamilyen szofisztikált cselekedet, nem kell az angyalok nyelvén sem szólnia, és igazán nem ördögtől való cselekedet, nem kell behódolni, meghajolni, férfias önbecsülést elveszíteni. Csak mély szeretet kell hozzá, és a cáfolhatatlan, ezer bajon át tartó ragaszkodás a másik emberhez.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez