A férfi, aki félt szeretni
A történet, ami egy rövid időintervallumról szól… rövid hetek története ez. Egy olyan történeté, mely egy padon íródott. Hogy miért ült egy nő, egymagában azon az éjszakán egy sötét park egyetlen padján? Elmesélem!
Az élet furcsa játékot űz olykor, amikor megismerünk egy férfit. Pontosabban A férfit, akiből összesen, egybevetve mindent nagyjából pár tíz órát szánt nekünk az élet. Most talán azon gondolkozol, hogyan lehetséges ennyi idő alatt megismerni valaki igazi ki voltát vagy mivoltát? Ez pontosan olyan dolog, hogy nem kell hinni a csodákban, ahhoz hogy tudjuk, azok bizony megtörténnek.
Különleges órák voltak ezek, pontosan annyira voltak különlegesek, mint amilyen ő maga is volt. Egy város, egy környék, megannyi csöndes, szűk kis utca, ahol kéz a kézben sétálva megmutatta, hogy a világ bár sötét, mégis van benne szépség, tartalom és szeretet. Az, amit a nő kapott tőle, több volt, mint mit oly sok ember csak kívánna, vagy mit oly sok más férfi még csak meg sem próbált megmutatni… Mert milyen is egy férfi, ha igazán szeret? Megadja mindezt: Hitet, ahhoz, hogy tudjuk minden nehézségünk és gyengeségünk ellenére is, az élet oda teszi elénk a lehetőséget egy jobb irány felé. Bizalmat. Bizalmat, ami nélkül minden üres, és ami, ha megvan, akkor nem léteznek korlátok, sem tabuk. Őszinteséget. Olyan őszinteséget, amit korábban sosem tapasztaltunk. Szeretetet, ami éppen elég ahhoz, hogy tudjuk a szívünk nem zárt be örökké. Egy mosolyt, amiben elvesznénk örökké, és amit ha meglátunk, akkor újra élni kezdünk. A férfi, aki ha szeret, megtanít minket újra szárnyalni, mint a madarak, szabadon és félelem nélkül. A férfi, aki nem fél szeretni, kinyílik előtted, és eldobja a rég megszokott álarcát. Elmondja titkait, mert tudja benned minden szó és minden mondat, vagy egyszerű gondolat biztonságban van. Ahogyan tudja jól, most végre ő maga is biztonságban van… melletted. Mi nők sokszor észre sem vesszük, de ők, a kívülről kemény férfiak, bizony sokszor nagyon félnek. Hiszen elveszettnek és magányosnak érzik magukat, és ahhoz, hogy ez a gát oldódni tudjon, ahhoz kellünk mi nők, hogy bebizonyítsuk a szeretetünkkel, a törődésünkkel, jó helyen vannak. Ő is ilyen volt. A férfi, aki megtanított mindent a nőnek, ahhoz hogy innentől kezdve újra tudja, hol a helye, hova tart. Megmutatott minden olyat, amit csak hinni vélt korábban. Hogyan képes az ember mégis ilyen rövid idő alatt ennyit megteremteni egy másik személy életében? A válasz pofon egyszerű: vannak olyan lelkek, akiknek törvényszerű, hogy találkozniuk kell, pontosan ezért a néhány rövid óráért és napért. Azt mondják, hogy ha valami fáj, akkor az mindig megéri. Akárhogyan is történnek a dolgok, a fájdalom benne megmutatja a dolog mélységét. Azt a mélységet, ahonnan, ha felállunk, sokkal erősebbek leszünk.
Mert olykor előfordul, hogy bizony az idő véges, és elengedni valamit, ami ennyi mindent adott, bizony piszkosul nehéz, de olykor az is megesik, hogy te csak ülsz egy parkban várva a másikat. Várva arra, hogy besétál és nem is kell mondania semmit ahhoz, hogy megértsd… Várva arra, hogy abban a pillanatban megszűnjön a világ és vele együtt a fájdalom is, amit a hiánya okozott. Akkor ott azon a padon ülve érted majd meg, hogy van az úgy, hogy bizony a férfi nem jön el… hát nem jött el… mert a férfi félt újra szeretni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez