A félig üres pohár félig már megtelt
A napokat úgy élni, hogy azt a bizonyos poharat félig telinek lássuk, megnyugtató. Ha félig üresnek véljük, lélekölőnek, idegesítőnek, gyűlöletesnek, borzalmasnak, és értelmetlennek hisszük a világot.
Félig telinek látom. Mert így kell, hogy lássam, ha el akarom érni a célomat. Ha félig üresnek tekinteném, elkezdeném feladni ezt az őrült játékot, amit az életemmel játszom. Minden nap magában hordozza a változást. A változtatás lehetőségét. Minden nap új reményekkel indul, és minden nap tenni kell azért, hogy a félig teli pohár csordultig legyen.
Egy kép lebeg előttem. Egy vágyott álomszelet. Most messze van, túl távol ahhoz, hogy elérhetném. Ha nyújtózkodom sem érem el. De holnap is közelebb leszek már hozzá. Minden egyes nap visz a célom felé. De közben nem kellene elfelejtenem, hogy a poharam már félig teli van. Mert a meglévőről tudomást nem venni, soha nem szabad. Néha megfeledkezem a poharam tartalmáról, s mikor rádöbbenek, hogy van miért büszkének, hálásnak, és boldognak lennem, elszégyellem magam önmagam előtt, mert megfeledkezem arról, hogy minden örömpiruláját az életnek értékelni kell. Tisztelni és szeretni. Különben az a pohár soha nem lesz teli. Túl nagy hévvel csordul majd bele a tartalom, és kilöki a meglévőt.
Ha azt kérdezné tőlem valaki, mennyire lennék elégedett az életemmel, ha itt és most végeszakadna, azt mondanám: voltak még álmaim, voltak még terveim, de voltaképpen elégedett vagyok azzal, amit átéltem. Számtalan jót kaptam, a rosszaktól pedig csak még jobban megtanultam értékelni az életet. Megismertem a szeretet hatalmát, az őszinte és igaz szerelmet, a családi oltalmazó erőt, és a nyugalmat a szívemben. Nem jutottam el minden helyre, ahová vágytam, de voltak gyönyörű nyaralások, szívmelengető élmények. Összességében eddig szerettem az életem. S ha most véget érne, csak azt sajnálnám, hogy a legnagyobb élményt még nem kaptam meg. Nem voltam még anya. Nem volt még a kezemben a saját kis illatcsomagom, a szerelem legfőbb ajándéka. Ha kérhetném, még ennyi időt kérnék. Hogy megtudjam, mit jelent az érzés, amit csak egy anya ismerhet. Ha nem kapnám meg ezt az időt, csorbát szenvedne a pohárkám, mert a falhoz vágnám mérgemben. S minden tartalma kifolyna, mintha semmi nem lett volna az életemben.
Vannak vágyaink, amelyeket gyakran egy életen át üldözünk. Mindegy, milyen klassz élet adatik meg, amíg be nem teljesül a szívünkben őrzött kép, addig csak tétlenül markolásszuk a félig üres poharunkat. Elégedetlenül dőlünk hátra, azt érezve, hogy az egész univerzum összeesküdött a boldogságunk ellen. De jön majd, aminek jönnie kell. S ha nem jön el, akkor sem pazarolhatunk el egy életet csak arra összpontosítva, hogy még mindig félig üres a poharunk. Holott félig már megtelt.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez