A felelősségvállalás luxusa: avagy mi a helyzet, ha az egót nem tudjuk levedleni magunkról?
Az emberek hajlamosak arra, hogy a saját maguk által kiépített és felhúzott egójuk mögé bújjanak el, miközben azt mondják, hogy "de hát más is ezt csinálja." Igen, de egyrészt, ha a másik azt kéri, hogy ugorj a kútba, akkor szó nélkül megteszed neki? Ilyenkor jön a hárítás, hogy az teljesen más.
Tőlem meg ennél a kérdésnél jön a grimasz - grimasz saját magamnak, mert annyit hallottam gyerekkoromban, hogy már csordultig voltam tőle, és most pedig hajlamos vagyok én is olykor feltenni másoknak ezt a teljesen irreleváns kérdést. Mégis miért? Hányszor tesszük fel egy rossz passzunkban, egy lehetetlen helyzetben a következőkérdést, ugye? Azt, hogy mégis mi a franc bajom van tulajdonképpen? S azonnali választ nagyon ritkán tudunk adni rá.
Az egó a saját kis védőbástyánk, a saját kis erődményünk: az egó röviden és tömören maga a személyiség. Biztos hallottad már te is, illetve mondtad már magadnak vagy másnak, hogy a valódi szabad énhez, a megfelelő kapcsolódáshoz először is le kell számolni az egóval. De ha az egó magát az énképet, a személyiséget jelöli, akkor valójában önmagunkat kéne megtagadni a békességért és az elfogadásért cserébe? Mintha a megfeleléshez meg lenne szabva a tökéletes személyiség: ilyen legyél meg olyan, és mindenki szeretni fog téged. Mintha lenne egy tökéletes lista, és ha az egó túllő a célon, ha mást mutat, amit a többi ember elvárna, akkor egyszerűen már lekerül erről a listáról: túl önző lesz, elviselhetetlen, makacs.
Amikor valakivel azért veszekszünk, mert szerintünk a túlságosan nagy egója miatt nem enged minket közel magához, akkor fel sem merül bennünk, hogy mi is pontosan ezt csináljuk. Hiszen ki más mögé bújhatnánk, ha nem saját magunk mögé? Amikor nem bízunk a másikban, valójában saját magunkban nem bízunk meg, tehát a nagy egó elé felhúzott fal igazából önmagunk ellen nyújt védelmet. Hányszor ejtettünk ki olyan kijelentő mondatokat a szánkon, mint: nem akarlak bántani,
Magamtól féltelek, Jobb lesz neked nélkülem? És hányszor hallottuk mi is ezt, amikor nekünk mondták?
Ha az énkép nem társul őszinte és igazi éntudattal, akkor cseszhetjük: akkor nincsenek feldolgozott traumák, nincsenek megtanult leckék, nincs igény az önismeretre, egyszerűen álarcok vannak és megfelelési kényszerek meg nem vagyok elég jó.
Amikor valakire a - szerintünk - túlságosan nagy és önző és hiú és durva egója miatt haragszunk meg, és elhisszük, hogy ez a fajta önvédelmi mechanizmus az, ami tönkreteszi az adott kapcsolatot, akkor egyszerűen mi sem vállalunk felelősséget. Hogy bennünk is ott van ez az egó. Azt vesszük észre másban, azt szeretjük és azt kifogásoljuk, ami bennünk is megvan, vagy bennünk is lehetne vagy esetleg tudatosan- illetve tudat alatt elfojtjuk: az emberiség az emberiség legnagyobb tükre egymásnak, ezért van az, hogy sosem véletlen, kiket fúj felénk az élet.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez