A dolgozó nő: munka vagy fakanál?
Nagyanyáink nem fogják látni, azt amit hajdanán mi nem tapasztalhattunk: ’’– Mert bizony, kegyelmes úr kérem, mink azt tartjuk, hogy mikor a gyermek megszületik, az mind egyforma. – Látja, lelkem – mondta Tisza István, – azért nem fogjuk mi egymást sohasem megérteni, mert én meg azt mondom, hogy nem egyforma!’’ - idézet az első feminista gyűlésről Magyarországon.
Világszinten ötezer milliárd dollárral nőhet a nők fizetése a következő öt évben. Szerepük a világgazdaságot tekintve az elkövetkezendő évtizedben olyan nagy lehet, mint India és Kína népességének szerepe – mutat rá az Ernst & Young ’Nők – Az új feltörekvő piac’ című tanulmánya. A következő évtizedben a gyengébbik nem hatása a világgazdaságra – vállalkozóként, munkavállalóként és fogyasztóként – legalább olyan szintű lesz, mint az indiai vagy kínai népességé. 13ezer milliárdról 18ezer milliárd dollárra nőhet világszinten a nők fizetése a következő öt évben. Jelenleg a világ vállalkozásainak harmada van női tulajdonban, ezeknek pedig fele a fejlődő piacokon található. Ugyanakkor a női csoportban rejlő lehetőségek és a mostani helyzet jelentősen eltér egymástól. A nők számára – még a fejlett országban is – rendkívül nehéz a felsővezetői pozíciók elérése. Sok feltörekvő piacon pedig nem rendelkezhetnek ingatlannal, korlátozott hozzáférésük van az oktatási rendszerhez, valamint a munkaerőpiachoz. A felmérések azonban azt mutatják, hogy átlagosan 25 százalékos a tőkemegtérülési mutató azoknál a cégeknél, ahol a vezetőségben vegyesen foglalnak helyet nők és férfiak. Ezzel szemben csak 9 százalékos ez az arány ott, ahol kizárólag férfivezetők vannak.
Nos, hol vannak azok a régmúlt idők, amikor egy nőnek harcolni kellett a szavazati – és a munkához való jogaiért? Lassan, de biztosan hódító útjára indul a feminizmus negyedik ciklusa, amelyben épp oly megszokott lesz a női vezetők jelenléte, mint a férfiaké. Legalábbis a fejlődő országokban. A kérdés az, hogy a súlyos, elhajított kő, hol áll majd meg és kiket, mi módon talál el. Ugyebár minden eszmének és törekvésnek van nem kevés árnyoldala is. A feminizmus sötét része pedig kétség kívül az, hogy jóval később vállalnak a nők gyermeket, ezáltal jócskán kitolódik a családalapítás. Azután az következik, hogy kevés időt töltenek a babával, mert jóformán egyből rohannak vissza a munkahelyeikre, vagy ami szintén egyre elfogadottá válik, hogy a kispapa marad otthon a gyerekkel GYES-en.
A dolgozó nő archetípusa manapság nem legenda, hanem nagyon is élő jelenség. Vajon sikerül e megtalálni az egyensúlyt a családdal és a karrierrel a vállunkon? Egész bizos, hogy nem kapunk gerincferdülést a nagy cipekedés közepette, ha az egyik tarsolyba valamennyivel többet pakolunk? A balansz megtalálása lenne pedig a legfontosabb, sajnos még ma is igencsak kevesen értenek hozzá, hogyan kell csinálni.
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez