A bennünk élő gyermek
Mindannyian nyitott szívvel, tisztán, csodálatos belső fénnyel, végtelen lehetőségek forrásaként születtünk. Ha volt már alkalmunk megfigyelni a születés csodáját, érzékelhettük az újszülött ragyogó jelenlétét. Most ennyi év után hová tűnt ez az ősi fény? Elillant örökre, vagy megfakulva ugyan, de halványan átsejlik még valami az eredeti fényességből?
Nem tűnt el! Amíg lélegzünk, velünk van, bennünk él. Ott van legbelül – elrejtve- beborítják a fájdalmak, a kudarcok, a megfelelni akarás, az érzelmi bezárkózás rétegei. Egy idő után sajnos azonosítjuk magunkat ezekkel a rétegekkel, idővel elfeledkezünk arról a csodálatos és nagyszerű lényről, akik valaha voltunk. Rajtunk múlik, hogy megdörzsöljük- e a lámpást! Ha igen: a kis lángocska erőre kap, belső fényünk beragyogja egész lényünket, bőrünk határain túl. Ha így döntünk, és végig megyünk a belső úton, annak eredményeként elérhetjük azt a békés elégedett, szeretetteljes állapotot, amivel megérkeztünk erre a bolygóra. Kis odafigyeléssel rádöbbenhetünk, hol is kezdett tompulni belső fényünk. Mik azok a gyerekkori történetek, amik még mindig rossz érzéseket keltenek bennünk? Mik azok az érzések, amik fogva tartanak bennünket, melyek hatalmukba kerítve kirángatnak a jelen valóságából, és húznak vissza a múltba – hogy aztán újra és újra beleélve magunkat a történetbe – hasonló jövőt teremtsünk magunknak.
Lehet, hogy nem is a fájó esemény ragaszkodik hozzánk? Csak hunyjuk le a szemünket, és vizsgálódjunk csendben: Vajon mire van szüksége a történetünkben szereplő elakadt, kétségbeesett kisgyermeknek? Mi az, amit akkor nem kaphatott meg? Csak hajoljunk le hozzá gyengéden, és felnőtt, bölcs énünk nyújtson vigaszt, ölelést, mondjon bíztató szavakat. Mígnem belső gyermekünk oldódni kezd, mosolyogni, újra bízni. És ha mi magunk is szülői szerepben vagyunk, és segíteni szeretnénk gyermekeinknek érzelmi életükben, a legtöbb, amit tehetünk, hogy elkezdjük saját belső munkánkat. Ezáltal tudjuk eltávolítani a korlátozó mintákat, tudjuk lerántani a hazugság leplét, a fájdalmas rétegeket, amelyek elhomályosítják természetes adottságainkat és lehetőségeinket.
Lampert Mariann - vanválasztás
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez