2012: nem is volt ez olyan rossz!
Gabi, összegeztem! 2012 elég rosszul kezdődött. Továbbra is 40-es ruhát hordok a 38-as helyett, de járok jógázni.
Ráállok a mérlegre: azt a mindenit, karácsony ellenére csak plusz egy kilóval több, mint 23-án este volt. Ez pipa, az az egy kiló nem olyan nagy probléma, annál inkább a le nem faragott többi. Jól kell kinéznem este, mert ott lesz Ő is. Az új kiszemelt, akit eddig nem sikerült magamba bolondítani. Mit csináltam akkor idén?
A 31-e délelőtt általában így telik: forró fürdő, manikűr, arcpakolás, egy „lájt” adag töltöttkáposzta belapátolása, aztán hajmosás, hajcsavarás, a sokat nézegetett és simogatott szilveszteri ancúg főpróbája. De jaj, kicsit túl feszes a hátamon. Most nézem, mégsem olyan kevés az a felszedett kiló karácsonyi bónusz háj. Az üzletek kettőig voltak nyitva. Fél 3, csodálatos. Nem megyek sehova! Idén tévénézős szilvesztert csapok, egyedül, szomorkásan, a jól megérdemelt Asti Martinimmel, és kettőkor lefekszem. A gondolatot a Kanadában élő nagynéni telefonhívása tereli el. Csörörg, mint minden évben, hogy BUÉK-ot kívánjon, és csupa kellemetlen kérdéssel bombázzon: „Kicsikém, összegezted áz idei éved?” – hasít belém a mondat, és így akcentussal valahogy még jobban fáj. Azt érezteti, hogy ő mennyivel előrébb jár nálam.
Nem, még nem tettem meg, délután 5-ig van időm rá, addig alapból is sziesztát, és – ha már úgyis hülyén áll a mennyei ruhám – a maradék karácsonyi sütemények rumos teával való elfogyasztását terveztem. Röhögök magamon, mint régen Bridget Jones tette, ő sem szeretett összegezni, mert minden a nyakába szakadt és csődtömegnek érezte magát. 2012? Mondjam azt, hogy jó volt?
Először is, ahogy már említettem, a kilók maradtak, ezért eszem most bánatomban az ötnapos, száradt linzert, amiből lehet, hagyok egyet az éjszakai útra, mert önvédelmi eszköznek is kiváló. Igen ám, de kilók ide vagy oda, megtanultam tudatosan, napi ötször étkezni. És igazából, ha ezt a karácsonyi hájat leszámítom… Most nézem az applikációt, tavaly januárhoz képest még így is 3 kilóval kevesebb vagyok! Szuper. Lehet tényleg az ötszöri étkezés, meg a bikram jóga hatása. Mert igen, elkezdtem járni. Lehet, nem kétnaponta, de heti egyszer mindig elmentem. Akkor ez rendben is van.
A magánélet: februárban még együtt voltunk, de megelégeltem a stagnáló állapotot, és azt, hogy alig látom a munkája miatt, aminek aztán a gyümölcsét valaki más aratja le, tehát kitettem a szűrét. Azóta semmi említésre méltó, csak randik és egy plátói szerelem. Ami egyébként annyira nem is rossz: újra van ihletem, és tudok festeni, sőt! Karácsonyra a fél család a képeimből kapott, és nem is értették mi ez a termékenység. Hát az epekedés hozta ki belőlem. De az epekedés talán erős kifejezés, sokkal inkább a pasi a béna, mert nem lép. Lehet majd ma éjjel? Á, hiú ábránd, félre is nyeltem a teát, nem a 100Xszépet olvasom, és nem 16 vagyok. Ébresztő! Egyébként most, hogy így belegondolok volt pár vicces randim, amelyekből ugyan nem lett semmi, de egy barátot nyertem. Ez nem is olyan rossz.
A munkámban, áprilisban változások történtek: összevonások, osztálycsere, minden, amitől féltem és nem is számítottam rá. A nyár szörnyű volt: új főnök, megint alkalmazkodni. Többször fejembe vettem, hogy tiplizek, de a jelenlegi helyzet nem olyan, nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust. Vártam, hősiesen kiálltam az új főnök eszement próbatételeit, összeszorítottam a fogamat, és novemberben jött az örömhír: visszakaphatom a régi főnökömet, akivel 5 éve dolgozunk együtt, harmóniában. Tehát, a kezdeti nehézségek ellenére az idei karrier dolog sem alakult rosszul. A családban szerencsére minden rendben van. Békesség, és egészség, nem panaszkodom, hanem örülök, hogy mindenki jól van. Csak a nagynéném telefonjait negligálnám, de ez legyen a legnagyobb bajom!
A barátaim, nos érdekes átrendeződések voltak a társaságban. Nagyon fájt, rettenetesen fájt sok minden, mert többükről kiderült, miután szakítottam a „kedvessel”, hogy nem velem szerették múlatni az időt, sokkal inkább a párommal, és a februári szakítás óta pár emberről csak a facebookon hallok. Fel nem hívnak, hogy élek-e egyáltalán… Sebaj! Rossz volt ezt feldolgozni, hogy csak egy kolonc lehettem pár – általam igazán kedvelt – embernek, de levontam a konzekvenciát, miután megmaradt a kemény mag. Azok az emberek, akik tényleg a barátaim. Akiket nem érdekel, hogy éppen kivel járok, kivel nem, akik azért szeretnek, aki vagyok, és nem azért, aki mellett állok. Természetes szelekció ugyebár, csak nehéz. De idén velük töltöm a szilvesztert. Az igaziakkal.
Mindjárt öt óra. A linzerek végül megmaradtak, a teát megittam. Lehet, hogy vissza kéne hívnom a nagynénim? Tárcsázom a számot, nem veszi fel. Na, amilyen nagyvilági életet él, már biztos egy tóparton ugrál bikiniben a hóban és a szaunánál hagyta a telefont. A hangpostájára beszélek: „Gabi, összegeztem! 2012 elég rosszul kezdődött. Továbbra is 40-es ruhát hordok a 38-as helyett, de járok jógázni. A szakítás óta nincs komolyabb kapcsolatom, de végre felfigyeltem valakire, aki inspirál, és újra festek. Egy félresikerült randimból barátra leltem. Visszakaptam a régi főnököm, az új hárpia helyett, és lenyugodtam a meló miatt is. Anyuék jól vannak, Liliék is. Most pedig indulok bulizni az igaz barátaimmal, és tudom, hogy jó lesz! Boldog új évet, Gabi!”
Nem is rossz ez a ruha. Az új pipellővel meg egyenesen csoda! Hónom alá marom az Astit, és a magam pompájában megindulok a többiekhez. Belépek az ajtón, elsőként, pedig a kiszemeltem üdvözöl. Nem is volt rossz ez az év. Boldog 2013-at mindenkinek!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez