141 éve született Lugosi Béla – a Madame Tussauds Budapest is ünnepli Hollywood magyar sztárját
Október 20-án, 141 éve született Hollywood egyik legemblematikusabb magyar sztárja, Lugosi Béla. Az erdélyi színésznek egyszerre volt áldás és átok is Drakula szerepe. A Madame Tussauds Budapest – ahol Lugosinak élethű viaszfigurája áll - a világ leghíresebb vámpírjára emlékezik: október 20-tól különlegesen feldíszített termekkel, halloween-i hangulattal, különleges ételekkel és italokkal, meglepetésekkel várja a közönséget.
Lugosi Béla valóban „Drakula” földjén, Erdélyben született, méghozzá Blaskó Béla néven. A Lugosi művésznevet később, szülőhelye, Lugos település után vette fel. Apja halálát követően 12 évesen költözött el otthonról és különböző munkákat vállalat a megélhetésért – ekkor kezdett el színészettel is foglalkozni.Harcolt az első világháborúban, több sérülést is elszenvedett, ezek fizikai fájdalma élete végéig elkísérte.Temesváron, Debrecenben, Szegeden és Budapesten is játszott, komoly színpadi sikereket ért el, de 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült.
Első felesége csak Bécsig követte, így Lugosi – immáron egyedül – Németországba utazott. 1920-ban hajómunkásként szállt fel arra a gőzösre, amelyik aztán Amerikába vitte. Angoltudása sokáig gyenge volt, a szövegeket fonetikusan tanulta meg, jellegzetes magyar akcentusát soha nem vetkőzte le. Ötször nősült, a kapcsolatokból egy fia született.
New Yorkban emigráns magyar színházat alapított, de hamar felfigyelt rá a Broadway is. Első angol nyelvű szerepét 1922-ben a Red Poppy-ban kapta, de 1927-ben ráosztották Drakula szerepét is. A darab 33 hétig ment telt házzal New Yorkban, majd amerikai turnéra indult, meghódította Kaliforniát.1931-ben filmet forgattak a Drakulából Lugosi Béla főszereplésével. A magyar színész hatalmas termetével, különös akcentusával, arisztokratikus stílusával és pazar színészi játékával levette a lábáról a közönséget. Sokan annyira rémisztőnek találták, hogy a mozikban sikítva bújtak el az ülések mögé.A következő pár évben sorra jöttek a sikerek: A Morgue utcai gyilkosságok, a Fehér zombi, A holló, a Frankenstein fia és a Frankenstein szelleme is kasszasikerek lettek. Egy vígjátékban még Greta Garbo partnere is volt. Lugosi túl jól játszotta el a szerepet, a vámpír az ő vérét is lecsapolta: innentől kezdve beskatulyázták a színészt, kizárólag horrorfilmekben akarták foglalkoztatni, ráadásul sokszor érezte úgy, hogy a rajongás nem neki, hanem karakterének szól. A szerepek egyre gyatrábbak lettek, Lugosit pedig maga alá gyűrte gyógyszer- és morfiumfüggősége, amely részben a harci sérüléseinek kezelése közben alakult ki. Lugosi időskorában fojtogató szegénységben élt, ebből az állapotból a Drakula rajongó Ed Wood rendező ajánlatai szabadították ki.Lugosi Béla 1956. augusztus 16-án hunyt el. Drakula palástjában temették el Los Angelesben. Azon kevés magyar egyike, akiknek csillaguk van a Hollywood Walk of Fame-en. Immáron Budapesten is tiszteleghetnek a rajongók az emléke előtt: a Madame Tussauds Budapest produkcióban áll Lugosi életnagyságú viaszfigurája.
A Madame Tussauds Budapest Lugosi Béla születésnapjától, október 20-tól igazi vérfagyasztó halloween hangulattal és ijesztő meglepetésekkel várja a látogatókat, október 30-án és 31-én pedig horrorisztikus effektekkel érkezik az „Éjszaka a Múzeumban” halloween-i kiadása.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez