Az emberek nem csupán eszközök a vágyaink kielégítésére

A mostani generációnak két színtere van, ahol élhet: az online, és az offline tér. Az első az minden, ami a közösségi médiával és a különféle appokkal egyenlő, míg az utóbbi maga a valóság. Az online életet a backstagehez lehetne hasonlítani: minden, ami nem publikus. A backstageben szabadon lehetünk azok, akik vagyunk, ott nem köt semmi semmihez. Nyíltan kimondhatjuk a véleményünket, elküldhetünk mindenkit a sunyiba, megélhetjük azt az énünket, amit a hétköznapi életben nem fogadnak el, vagy kevésbé felel meg a társadalomnak.

olvass tovább

Ahol többet magyarázkodsz, az már nem egészséges kapcsolat

Olyan környezetben nevelkedtem, ahol ha kimondom, hogy abúzus, akkor azt hiszik, hogy egy új ételkülönlegességet nevezek meg. Ahol az érzelmek megélése gyengeségnek számít, vagy igazából olyannak, amivel nem tudnak mit kezdeni. Ahol a negatív elnyomás a pozitív támogatás: annyira hangsúlyossá teszik az állandó családi szó jelentését, hogy a szabadság és a valódiasága helyett inkább fullasztó lesz.

olvass tovább

Te már vettél valaha Fedél nélkülit?

Pár nappal ezelőtt, a négyes-hatos villamossal kellett utaznom. Ott álltam, mint egy élőhalott zombi a fáradtságtól, amikor egy idősebb, nagyon édes bácsi hangját hallottam meg, miközben végig sétálta a villamost. Egy kis apró van? Nincs? Akkor megyek tovább.

olvass tovább

A világ most azt kéri, hogy vedd észre magad

Rosszak voltunk. Rossz irányba mentünk. Hazudtunk, gyilkoltunk, szembe köptük nem csak a másikat, hanem saját magunkat is. Isteneket és Istennőket játszottunk. Azt hittük, hogy következmények nélkül bármit megtehetünk. Romboltunk, éltünk, de EGO-val lélegeztünk. Felvettünk egy maszkot, ami mögé igazán senkit sem engedtünk be, néha még saját magunkat sem.

olvass tovább

Volt már olyan, hogy az exed a szakítás után rögtön megtalálta az Igazit?

Volt már olyan, hogy nem értetted, vagy hangos nevetéssel nyugtáztad, hogy az exednek az a személy lett a Nagy Ő minden tekintetben, aki utánad lett a párja? Akivel közös jövőt tervez, akiért képes és meg is akar változni, akivel szó nélkül összeházasodik, akivel látszólag olyan, mintha az ég is áment mondott volna a kapcsolatukra? S gondolkodtál azon legalább kétszer, hogy ez a valaki miért nem te voltál neki? Felhoztad érveidnek azt, hogy de hát mindent megtettél, és mégsem volt elég?

olvass tovább

Akarva-akaratlanul is el leszel könyvelve valakinek

Jobban belegondolva, a tömegközlekedés olyan, mint egy játszótér. Minden megtörténhet ott. A tömegközlekedés egy látlelet, egy képi lenyomat arról, hogy hogyan érzik magukat jelenleg az emberek, vagy maga a társadalom. Egyszer régen viccesen megjegyeztem, hogy a kettesmetrón mindenki telefonozik, a kékmetrón meg olvasnak.

olvass tovább

Tényleg szükségünk van kapaszkodókra ahhoz, hogy önmagunk lehessünk?

Vannak, akik szerint nincs véletlen, de nem tudják megfogalmazni, hogy mit jelent az ok-okozat a való életben, vagy épp a saját életükre levetítve. Vannak, akik szerint nem történhet minden okkal, de véletlenül sem. Vannak, akik elvakultan hisznek abban, hogy minden okkal történik, és a legapróbb történést is meg tudják magyarázni úgy, hogy kizárt, hogy véletlen legyen. Ahány ház, annyi szokás. Mint egy örökös háború a két nézőpont között. Mintha kötelező lenne választani az egyik és másik között úgy, hogy igazából valójában egyikben sem hiszünk, vagy egyiket sem ismerjük, mert igenis létező dolog, hogy valaki azt mondja, hogy minden okkal történik, de közben nem hisz ebben százszázalékban.

olvass tovább

Egy kapcsolat két emberen múlik. A nárcisztikus kapcsolatnál a hibáztatás miért redukálódik le mégis az egyik félre?

Szakít, de visszatér. S vajon mennyire önző dolog egy ilyen személynek hangosan kimondani azt, ami éppen benned megy végbe? Vajon mennyire önző dolog hangosan kimondani azt, ami belül összetört téged? És valójában ki kell mondani, vagy elég, ha csak saját magadnak bevallod? Mennyire szabad önzőnek lenni egy kapcsolatban?

olvass tovább