Jövőre az Arénába költözik a Red Bull Pilvaker
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy 2019-ben szintet lép a Pilvaker. Most már nem titok, hogy akkorát ugrott, hogy egészen a Papp László Budapest Sportarénánál ért földet.
olvass továbbAzt már eddig is lehetett tudni, hogy 2019-ben szintet lép a Pilvaker. Most már nem titok, hogy akkorát ugrott, hogy egészen a Papp László Budapest Sportarénánál ért földet.
olvass továbbUgyan egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz, de lássuk be, senkinek sincsen kedve ezzel foglalkozni miközben a divatvilág egyik legizgalmasabb hónapján vagyunk túl, ami a divat, a stílus és a szépség körül forgott. New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban vonultak végig a világ legismertebb modelljei a legnagyobb divatházak kifutóin, hogy a divat rajongói értesülhessenek a jövő évi trendekről. Azonban mint minden évben, ezúttal is az utcákon láthattuk a legjobb szetteket, melyek közül a LuisaViaRoma el is csípte a legjobbakat!
olvass továbbAz olasz crossover, a Fiat 500X kívül és belül is teljesen megújult. Felejthetetlen, stílusos megjelenéssel és a legmodernebb technológiával csábítja az autózás szerelmeseit, nem véletlen, hogy Európában 2016 óta folyamatosan az öt legkeresettebb modell között tartják számon.
olvass továbbCarine Roitfeld és Andrea Panconesi a LuisaViaRoma társaságában ünnepelhetett megannyi celeb és híres modell a „CR Fashion Book Issue 13 X LuisaViaRoma” partiján. A CR Fashion Book minden trendkövető és divatőrült egyik legbiztosabb forrása, hiszen a könyvben minden évben összegyűjtik az aktuális stílus és szépség tippeket, a legismertebb és legmeghatározóbb ikonokat és sztárokat. Idén a ’trendbiblia’ megjelenését a párizsi divathéten ünnepelték a LuisaViaRoma társaságában, amely a jövő évben fennállásának már 50. évfordulóját fogja ünnepleni.
olvass továbbIdén 50. alkalommal rendezték meg a Braun Prize nemzetközi versenyt, ahol több mint 3000 pályázat közül választotta ki a 100 tagú innovációs és dizájn szakemberekből álló zsűri a legizgalmasabb találmányokat. A díjátadó eseményen találkoztunk Dan Gregory londoni sztárborbéllyal, aki a Braun nagykövete. Az energikus, igazán elhivatott és mindig vidám szakembert többek között a pályája indulásáról és a jövő évi trendekről faggattuk.
olvass továbbA HEIMTEXTIL trendkutató cég kreatív csapata évről évre meghatározza, hogy a következő években mely életmódbeli változások fognak ránk a legjelentősebben hatni. Később ezekből alakulnak ki a legújabb trendek a divatiparban és a lakberendezésben, amely hatására átalakítjuk az egész lakókörnyezetünket.
olvass továbbRohanó és folyamatosan változó világunkban kifejezetten üdítő olyan időtálló tradíciókkal találkozni, mint a balatonfüredi Anna-bál, amely lassan már két évszázados múlttal büszkélkedhet. Az idei bál szépével, a 26 éves Tóth Kinga Zoéval beszélgettünk a különleges eseményről, és jövőbeni terveiről.
olvass továbbImmáron harmadik alkalommal találkozott Zsámbékon, a drivingcamp vezetéstechnikai- és rendezvényközpontban az autózás és a legújabb technológiák iránt elkötelezett közönség. A május 23-i innovációs nap az autonóm autózás különböző szintjeinek és a fejlődés lehetséges irányainak témáját járta körül.
olvass továbbVan az úgy, hogy nehezen tudjuk elképzelni, hogy az alagút végén valóban fényesség köszönt ránk. A legtöbbünk életében vannak nehéz életszakaszok, amelyeken hipersebességgel szeretnénk átkelni. Ugyanakkor az életünk ezen részei, a legnagyobb tanítómestereink.
olvass továbbA legtöbb ember alapvetően szeretné megtalálni a párját. Nemtől, kortól, személységtől és minden mástól függetlenül. Akik nem, azok előtt emelem a kalapom, mert képesek arra, amire én például soha. Arra, hogy egy teljes életet, jövőképet tervezzenek úgy, hogy ha nincs benne társ az sem éppen baj.
olvass továbbA közúti fuvarozás jövője az okoskamionok fejlődése. Ezen a területen a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Kutatás Fejlesztési Intézete már évek óta a világ élvonalába tartozik, amit most egy látványos bemutató nappal demonstráltak is, amin mi is részt vettünk. A Tököli reptéren tartott eseményen megtudhattuk, hogy milyen is a valóságban, amikor egy több tíztonnás kamion önállóan old meg közlekedési szituációkat, vagy éppen kerül el automatikusan veszélyes helyzeteket.
olvass továbbAlapvetően az ember társas lény, és még ha néha élvezi is az egyedüllétet azért valószínűleg nem társ nélkül szeretné leélni az egész életét. De miért van az, hogy napjainkban úgy csúszunk el egymás mellett, hogy össze sem érnek az elképzeléseink a közös jövőnkről, és mik azok a hibák, amik látszólag percek alatt véget vetnek a kezdődő kapcsolatnak? Összegyűjtöttünk hat olyan tényezőt, ami gátolhatja, hogy hosszútávon boldogságra találjatok egymás oldalán.
olvass továbbNem is olyan régen, még pár évvel ezelőtt is úgy gondoltuk, hogy az önvezető vagy éppen repülő autók, az ahhoz tartozó intelligens eszközök mind-mind a sci-fik találmányai és a nagyon távoli jövő előfutárai. Napjainkban viszont egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy autonóm járművekkel közlekedjünk, hogy a mesterséges intelligencia a mindennapjaink része legyen, és így bizonyos döntéseket már ne mi, hanem az autónk hozzon meg helyettünk. A rengeteg változás és fejlesztés természetesen számos kérdést vet fel, melyekre választ kaphatunk az Innovation Day 2018 by drivingcamp eseményen.
olvass továbbNéha a legfurcsább történetekből lesz a legszebb sztori. Sokáig fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent a tökéletes pillanatban lenni. Létezett a múlt, a jövő és a köztes időnek a vegetálása. Aztán egyszer csak valami megváltozott.
olvass továbbMentsd el ezt a jövőbeni családi összejövetelekre, váratlan összefutásokra az exeiddel, vagy egyáltalán bármilyen alkalomra, melynek során milliomodszorra kérdeznek családi állapotodról. Zavard össze a kíváncsiskodókat, tedd számukra is roppant kínossá a szituációt, hogy legközelebb ne kérdezősködjenek. Szóval, miért vagy még mindig szingli?
olvass továbbMegkétszereződött a bio borászatok száma hazánkban az elmúlt pár évben, a magyar termelők többsége a bor minőségén szeretne javítani az újításokkal. A bio azonban csak az első lépésük a természet felé, sokan már a biodinamikus gazdálkodás iránt is komolyan érdeklődnek. Eszerint a borászat jövője a gépek és vegyszerek kiiktatásában rejlik, helyüket a lovak, gyógynövények és a különböző preparátumok veszik át.
olvass továbbA Felhőatlasz című könyv és a belőle készült film hat, 1849 és 2321 között kibontakozó történetet mutat be, miközben arra próbál rávezetni minket, hogy emberi életek és tettek hatással vannak egymásra, rajtuk keresztül fonódik össze a múlt, a jelen és a jövő. A rengeteg sztárt felvonultató filmben a lelkek téren és időn keresztül vándorolnak, így egy fantasztikusan nagyszabású, nagyon összetett történetet kapunk. Ezúttal a Felhőatlaszból hoztuk el a leginspirálóbb idézeteket!
olvass továbbEmlékszem még Meg Ryanre, a Francia csók című filmben… emlékszem, ahogy részegen odaveti minden szembejövő delikvens úriembernek, hogy „minden férfi f.szkalap”. Persze valójában a fájdalom beszélt belőle. Ahogyan sokunkból a fájdalom és elkeseredettség beszél, amikor szidjuk az ellenkező nem tagjait, meg a többit… na meg az egész kollektív világot, ami körülvesz.
olvass továbbAhogy az idővel együtt én is öregszem, néha úgy érzem, éppen hogy csak pislogtam, és egy újabb évet magam mögött hagytam. - Felgyorsult az idő - olyan sok ember szájából hallom ezt, olykor én is elgondolkodom azon, hogy valami kvantumfizikai, téridő bolydulásnak lettünk az áldozatai, de azt hiszem, mi emberek szeretünk keresni valamit, vagy valakit bűnbaknak, akire rányomhatjuk keserűségünk bélyegét, felmentve magunkat a részvétel alól.
olvass továbbMind tudjuk, hogy az élet nem csak mókából és kacagásból áll. Teljesen mindegy, hogy ki vagy és mit csináltál, néhanapján te is felülsz az élet érzelmi hullámvasútjára és szédülten kapaszkodsz, mert néha bizony nehéz a pozitív oldalon maradni. Ilyenkor szükséged lehet olyan mondatokra, amiktől újra erőre kaphatsz. Ez a hét mantra a segítségedre lehet, ha nem találod az egyensúlyt aközött, hogy hol vagy most és hogy hol szeretnél lenni.
olvass tovább