Kulcsszó keresés /


10 sorozat, amit nézned kellett volna 2017-ben

Szerencsére 2017-ben sem volt hiányunk szuper sorozatokban, sőt! Voltak olyanok, amelyeknek éppen most kellett búcsút mondanunk, ugyanis az utolsó évadot mutatták be belőlük, volt olyan, amely most indult, és igazán ígéretes jövő elé néz, illetve olyan is, amely az utolsó évad előtt pattanásig feszített idegekkel engedett minket hosszabb szünetre. Most 10 olyan sorozatot mutatunk, amelyet ha nem néztél 2017-ben, akkor mindenképpen pótolnod kell (január 2-ig simán beleférhet még 1-2 évad...)!

olvass tovább

5 hűsítő ötlet a nyári forróság ellen

  • 2017. július 21.

Tegye fel a kezét, aki egyszer sem kívánta január közepén, a súlyos mínuszok közben, hogy végre nyár legyen, napsütés és forróság! Senki?! Természetesen senki, hiszen mi emberek valahogy úgy vagyunk programozva, hogy mindig az kell nekünk, ami éppen nincsen. Nyáron viszont nem kell a tél után vágyakoznunk, hiszen számos lehetőségünk van arra, hogy kissé lehűtsük magunkat, és most el is áruljuk ezek közül az 5 legjobb tippünket!

olvass tovább

2017 - a Kakas éve

A kínai állatövi jegyek szerint ez az év, a Tüzes Kakas éve lesz. Az előző év a Majom éve volt, a Kakas éve január 28.-tól indul és egészen 2018. február 15.-ig fog tartani, melyet a Kutya éve fog váltani. Nézzük, mi lesz jellemző 2017-re a Kakas Tüzes erői szerint!

olvass tovább

Milyen magányossá válunk, ha szeretünk valakit - 135 évvel ezelőtt született Virginia Woolf

Sokan Az órák (2003) című filmből is ismerhetik alakját, amelyben Nicole Kidman alakította, nem is akárhogyan, hiszen Oscar-díjat kapott érte. Virginia Woolf író, esszéista, feminista 1882. január 25-én született Londonban egy felső-középosztálybeli családban. Munkássága mai napig halhatatlanná teszik őt. Ezek a kedvenceink mondataink, regényrészleteink az írótól:

olvass tovább

Hétvégi programajánló: január 21-22.

Javában tombol a tél, és a hétvégére kifejezetten hideg időt, akár -20 fokot jósolnak. Éppen ezért egyre inkább tanácsos beltéri programokat keresni, és megbarátkozni a gondolattal, hogy a szabadban lassan már csak a fél ruhatárunkat magunkra aggatva tudjuk a szabadidőnket eltölteni. Ezen a hétvégén rengeteg program közül válogathatunk, legyen szó gasztronómiai eseményekről vagy éppen sportolásról.

olvass tovább

„Bármi történjék is, a Nap reggel fel fog kelni” - idézetek a nyolc év után az elnökségének búcsút mondó Barack Obamától

A mai napon, január 20-án Donald Trump kerül beiktatásra hivatalába, mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Ez egyben azt is jelenti, hogy Barack Obama nyolc évet követően búcsút mond tisztségének, a világon megannyi ember legnagyobb szomorúságára. Függetlenül attól, hogy valaki egyetért, vagy sem Obama az elmúlt években hozott döntéseivel és cselekedeteivel, azt mindenkinek el kell ismernie, hogy a valaha volt egyik legkarizmatikusabb, végtelen biztonságot és nyugalmat sugárzó, botránymentes elnökről van szó.

olvass tovább

Karnevál körkép

  • 2017. január 15.

Bár még csak január közepe van, s a maszkabálok ideje is jó egy hónap múlva esedékes, nem árt időben összeszedni, hogy melyik karneválok a legmenőbbek, ha esetleg épp azon a felén fordulnánk meg a nagyvilágnak. A leghíresebb, leglátványosabb farsangi események közül mazsolázunk a brazil Riótól az indiai Goáig.

olvass tovább

7 film, amiért érdemes moziba menni januárban

A Golden Globe-ok átadásán már túl vagyunk, és az Oscar szobrocskák éjszakája egyre inkább közeledik, ezért érdemes szem előtt tartani, hogy az évnek ebben a részében még jócskán futnak be a magyar mozikba olyan alkotások, amiket ezeken az eseményeken díjaznak. Mindemellett az is egy fontos szempont, hogy a kemény mínuszok mellett nem árt beltéri szabadidős elfoglaltságot találni magunknak, ilyenkor pedig az ultimate megoldás a mozi lehet. Segítségképpen következzen 7 film, amiért érdemes a széles vászon elé ülni.

olvass tovább