Lelkem, a szőnyeg
A végtelen monotonitás percei hetekké, hónapokká válnak ma. Nem hoz lázba semmi. Minden szürke, minden csendes, olyan elhagyatott. Bámulom a szoba falait és megfeszítem minden idegszálam, mert terelni akarom a gondolataim, de csak elmélázom. Újra képek úsznak az elmémbe, felzaklatnak és fájnak.
olvass tovább