Kövess minket Facebookon.
Sokat gondolkodtam azon, vajon miért türelmetlenkedtem olyan sokat az életemben. Miért akartam mindig mindent egyszerre, azonnal? Miért nem hagytam a várakozás édes szenvedését csak úgy sodródni magamban, ami azáltal lett még nehezebb, hogy ott, abban a pillanatban, azonnal kellett az a valami, amit a fejembe vettem? Talán megértettem, miért voltam ilyen.
olvass továbbNem könnyű sok évszázad női szenvedése után még trükköket kitalálni nekünk, de nem lehetetlen. Egy egész iparág épül arra, hogy megoldják azon problémáinkat, aminek nagy részéről kizárólag ők tehetnek, mi pedig hálásak vagyunk. De ez így szép és kerek.
olvass továbbHada Renáta és Spilák Klára legújabb Legényvásár című kötetében közismert szingli pasik vallanak vágyról és szenvedélyről, csalódásról és szenvedésről, a szerelem ébredéséről és haláláról, szeretetről és gyűlöletről.
olvass továbbAz embert gyakran vezeti félre a birtoklás vágya. Jómagam is megéltem már ilyen eseteket. Szerencsére felismerve a helyzetben saját szenvedésemet el tudtam engedni sok embert, akinek valójában már nem volt helye az életemben. Fájdalmas felismerni, hogy gyakran csak azért nem akarunk elengedni valakit vagy valamit, mert félünk, hogy valaki másnak kell…
olvass továbbHajlamos vagyok a világ bajait személyes tragédiaként megélni, s a világot egy rettenetes gonoszságokkal teli bolygónak tartani, ahol rengeteg a szenvedés. A minap azonban egy nagyon érdekes megközelítéssel találkoztam, a világ ügyeit illetően s rögtön úgy döntöttem, megosztom az információt mindenkivel. Eszerint a világ egy állandó fejlődésben lévő egész, az evolúció része, ami még befejezetlen, és a további fejlődés útján halad. A Föld történelme során mindig újabb és újabb szintet teremtett meg, s ebben a folyamatban éppúgy megvolt a helye a dinoszauruszoknak, mint Rockefellernek. A világ fejlődési szintjei a folyamat szempontjából tekintve mindig tökéletesek voltak és most is az, de sajnos a nehézség, a fájdalom elkerülhetetlen a fejlődéshez.
olvass továbbLétezik egy hely, ahol minden csodálatos és tökéletes. Ahol csend van, ahol mindennek tökéletes a formája, ahol szépség, időtlenség honol és ahol nem történhet semmi rossz. Ahova elmenekülhetünk ha baj van, ha minden végzetesen kilátástalan. Sokan keressük azt a helyet, ahol megvédhetjük magunkat az élet fájdalmas helyzeteitől, a szenvedésekkel teli érzelmi kötődésektől, a kiszolgáltatottságtól, hiszen annyi sérülés ért már mindannyiunkat. Megszállottan hisszük, mint Holly Golightly, hogy valódi biztonságot csak egy olyan tökéletes hely nyújthat számunkra, mint a “Tiffany.”
olvass továbbLehet, hogy furcsán hangzik, de ha csupán apró fájdalmak, sérelmek érnek, én akkor is komolyan veszem a hozzájuk fűződő érzelmeimet. Egészen pontosan azt, hogy ne hergeljem magam bele sértettségbe, dühbe, mert ezek az érzelmek kizárólag rossz irányba vihetik az embert, könnyedén azonosítjuk velük magunkat, kudarcot gyártunk belőlük és belekeseredünk. Elrettentő példaként kedvenc íróm kórházi évek alatt szerzett gondolatai jutnak eszembe: “Tudtam, hogy a szenvedés nem nemesít: lealacsonyít. Az embereket önzővé, kicsinyessé, aljassá és gyanakvóvá teszi. Apránként felfalja őket. Nem felsőbbrendű, hanem alsóbbrendű emberekké teszi őket; és dühösen írtam le, hogy rezignációt nem a saját szenvedésünkből, hanem a mások szenvedéséből tanulunk.”
olvass továbbSokáig gondoltam úgy, hogy az életben a dolgok feketék vagy fehérek. Aztán az ezzel járó sok szenvedés rámutatott arra, hogy ez messze nincs így. Még ma is ragaszkodom bizonyos dolgok fekete vagy fehér voltához, de már nyitva hagyom annak lehetőséget, hogy belássam tévedtem… Leginkább az emberi kapcsolatok terén van ez így, hiszen olyan sokféle képpen élnek együtt emberek, örömből vagy kényszerűségből, jobb híján vagy más okokból, a variációk száma szinte végtelen. Ez is újabb bizonyíték arra, hogy az élet valójában inkább színes és mintás egyszerre.
olvass továbbVolt, hogy ott álltam egy őrült helyzetben és tudtam, hogy olyan döntést hozok, aminek következtében szinte biztosan sérülni fogok érzelmileg. Figyelmeztettek barátok, ismerősök, a családom, hogy ne tegyem meg amire készülök, de én annak tudatában, hogy a végén biztos szenvedés vár rám, mégis belevágtam. Őszintén szólva nem bántam meg ezeket a döntéseimet. Fürödtem bennük, amíg csak bírtam, aztán viseltem a következményeket… Az én életem, az én döntésem - mondtam, akárhogy is, de gazdagabb lettem tőle, legalábbis tapaszatalat szempontjából, az ön– és emberismeretről nem is beszélve. Azt hiszem, hogy aki “nem vállal kockázatot” a kapcsolataiban talán nem is él igazán, de ezt mindenki döntse el saját felelősségére.
olvass továbbImádok olvasni! Persze, aki írással foglalkozik, annak kötelező is. Jelenleg Kazuo Ishiguro: Ne engedj el című könyvét olvasom. Számomra ez a történet a felnőtté válás hiányának szenvedését mutatja be. Azt, hogy milyen fájdalmas és gyermeteg dolog, ha nem vállalunk felelősséget önmagunkért, a sorsunkért. A könyv főszereplői bár elszökhettek volna, új életet kezdhettek volna, nem tették, inkább vállalták a rájuk szabott nehézségeket és a halált. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindig mi definiáljuk saját magunkat, persze nehéz áttörni a korlátainkat, újraírni magunkat, azt amit gyerekkorunkban belénk égettek és a boldogság mellett dönteni, de enélkül mit ér az élet?
olvass továbbA szenvedély szóról általában a kábítószer élvezők vagy az alkoholfüggők jutnak az eszünkbe, nem pedig azok a nők, akik a kapcsolat rabjává váltak. Pedig a kapcsolati függőség is ugyanolyan szenvedélybetegség, mint bármelyik más, csak épp ilyenkor a szerelem az a valami, ami szenvedést hoz.
olvass továbbAz idősebbek még emlékezhetnek a híradók képeire, ahogyan az orosz hadsereg nehéztüzérsége módszeresen lövi apró darabokra a csecsen fővárost. Az első és második csecsen háború brutalitása, a szemben álló felek kölcsönös kegyetlenkedései óriási szenvedést hoztak a térség civil lakosságának. Ez azonban a múlt (reméljük az is marad), Groznij, a háborús pusztítás kilencvenes évek jelképe mára igencsak megváltozott... De vajon mi köze a városnak Tatabányához?
olvass továbbMint a Kennedyket, úgy mintha most a Redgrave családot is átok sújtaná. Szomorú aktualitás, Lynn Redgrave május 2-án, hosszú szenvedés után mellrákban elhunyt.
olvass tovább
