2. Kulcsszó keresés

Kulcsszó keresés /


Nincs jogod elhasználni az érzéseimet csak azért, mert nem mersz önmagaddal szembenézni

Azt mondja, eltűntem, és érzed a súlyát annak, ahogy rád igyekezne rakni a terhet, mert még mindig nem érti, miért is szükséges önmagunkkal szembenézni. A saját képzelt valóságát, a valódiságtól való menekülésben van még mindig ahelyett, hogy felvállalja azt is, ami róla szól és nem csak rólam, nem csak a másikról. Meg sem hallja a másikat, hiszen nem kompatibilis azzal, ami a fejében zajlik. Mennyire hajlamosak vagyunk – mindenki, kivétel nélkül – ennyire bezárni magunkat, nem igaz? Lezárni valahogy a problémának tűnő kapcsolatokat, érzéseket, a másikat tűzve olykor a nyársra, persze, amikor megengedjük magunknak a feldolgozásokat, akkor a következő szintek egyike a beismerés lesz, amikor is megvalósul az, hogy valójában pont annyira vagyunk mindketten hibásak, amennyire senki sem. Külön emberek vagyunk, külön szívvel, múlttal, belső iránytűvel: mások a normalitásunk, az elfogadásaink, a megszokásaink, a megküzdési szokásaink. De ide el kell érni: a gyógyulást el kell kezdeni. Visszatérve az első mondatokhoz: a másik önmaga védekezésében hamisnak tartja, hogy minden két emberen múlik olyan szinten, hogy egymás viselkedését reagáljuk le tudat alatt. Nemcsak verbális, hanem fizikai párbeszéd is zajlik azok emberek között, akik az adott kapcsolatban vannak. Ha konstans szorongás van bennem miattad, akár 1%-ban is, és ezért nincs meg az a teljes bizalom, akkor igenis meg kell vizsgálni a másiknak is, hogy mit tesz ő ezért? De fordítva is igaz. A kapcsolatok párbeszédek: hangosan és halkan egyaránt, s ha ez nem működik, akkor fog minden kicsúszni a lábunk alól. Egymásra reagálunk. A barátság, egy szerelmi kapcsolat is két ember folytonos kommunikációja akkor is, ha a látható térben éppen csend van és káosz.

olvass tovább

Nem mások feladata, hogy megjavítsák az életedet

  • 2024. augusztus 12.

Holott mégis gyakran azt gondoljuk, ha a körülményeink változnának, akkor az életünk is egy csapásra sokkal jobb irányt venne. Azonban szembe kell néznünk néhány dologgal, ami elkerülhetetlen, ha egy jobb életre vágyunk. Minden belőlünk indul ki, bármennyire is tiltakozunk ez ellen.

olvass tovább

Amit érezhetsz, ha egy policisztás petefészek szindrómás nő iránt érzel szerelmet

Kérlek, ne felejtsd el soha, hogy ha kapcsolatban állsz egy policisztás petefészek szindrómával (PCOS) küzdő nővel, akkor igazán inspiráló személy van melletted. Mert olyan körülmények között él, amelyek nagyban befolyásolják a hangulatát, magabiztosságát, önbecsülését, és másokkal való kapcsolatát, akár romantikus, akár baráti legyen. Minden nap hatalmas erővel, elszántsággal, és bátorsággal néz szembe a helyzetével.

olvass tovább

A bizalom nem jutalom és nem is nyeremény

Nem szabadna általános tényként kezelni, hogyha éppen jól viselkedsz, akkor megkaphatod. Csak manapság tűnik olyannak a bizalom, mintha olcsó játékszer lenne? Mintha ki kéne érdemelni, hogy megkaphasd, hogy bárkinek is odaad, hiszen mint egy aranycikesz, ezt sem lehet csakúgy meglátni, ez sem való mindenkinek: persze, ez a része még normális is lenne, de közben hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha mi irányítanánk, és kényünk kedvére húzhatjuk ki a kalapból vagy épp vonhatjuk el valakitől, hiszen ki más dönthetné el, hogy kiben bízunk meg és kiben nem, ha nem mi magunk, nem igaz?

olvass tovább

Férfiszempont: Hányszor érezted, hogy kong a lelked az ürességtől?

Még most is emlékszem azokra a hideg februári reggelekre. Alig két hónapja érkeztem haza Amerikából. A napjaimmal mással sem teltek, mint munkával, barátokkal, szórakozással és hosszúra nyúlt éjszakákkal. Ma már tudom, menekültem. Menekültem önmagam elől. Nem akartam egyedül lenni. Nem akartam azt a furcsa belülről rám törő érzést, amit akkor még nem is igazán értettem. Folyton kerestem valakinek a társaságát. Amikor másokkal voltam, boldognak éreztem magam...Ez a helyes kifejezés: éreztem. De valójában nem voltam boldog.

olvass tovább

Mikor úgy érzed, hogy az univerzum az ellenséged

„Ezt most már tényleg nem hiszem el!”- kelsz ki magadból hangosan, mert már komolyan úgy érzed, hogy valaki egy nagyon csúnya tréfát játszik veled. Semmi sem jön össze és csak nézed, ahogyan az életed darabjaira hullik. Itt már a katasztrófa elhárítás sem segít, az univerzum kipécézett magának és sikeresen a padlóra küldött. - De várjunk csak, miért mosolyog rám szeretettel, kedvesen? Most akkor barátok vagyunk vagy ellenségek? Egyáltalán mit akar még tőlem?

olvass tovább