Na, de Államtitkár Úr! – Premier a Turay Ida Színházban
Kertész Mihály vígjátékát mutatja be október 10-én a Turay Ida Színház. A 3 felvonásos előadás Sztárek Andrea rendezésében kerül a közönség elé.
olvass továbbKertész Mihály vígjátékát mutatja be október 10-én a Turay Ida Színház. A 3 felvonásos előadás Sztárek Andrea rendezésében kerül a közönség elé.
olvass továbbA Nemzeti Színház 2020/21-es évadának első nagyszínpadi bemutatója Shakespeare Rómeó és Júliája lesz, a drámai szerelmi történet Vidnyánszky Attila rendezésében elevenedik meg majd a színpadon december 4-től. A teátrum izgalmas plakátkampánnyal vezeti fel a premiert, amelynek keretében idén is plakátvadász versenyt indítanak a szervezők.
olvass továbbÚj, kulturális rovatunk többek között hetente izgalmas színházi premierekkel is jelentkezik. Nézzétek meg, mit ajánlunk nektek október első hetére.
olvass továbbSajnos úgy néz ki, hogy lassacskán kénytelenek vagyunk búcsút inteni a nyárnak, azonban ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk az izgalmas programokról. És az elmúlt hónapok után bizony az is igazán érdekes eseménynek számít, hogy filmes premiereket nézhetünk meg moziban, így most összegyűjtöttük azokat, amelyekért érdemes szeptemberben a széles vászon elé ülni.
olvass továbbIdén szeretnéd kicsit aktívabban tölteni a nyaralást, de még nem tudod melyik mozgásforma áll hozzád a legközelebb? A Premier Outlet összegyűjtötte a legkedveltebb nyári sportokat, amiket akár kezdőként is bátran kipróbálhatsz a vakáció alatt.
olvass továbbAmellett, hogy végre mehetünk moziba, még jobb hír, hogy végre érkeznek a filmes premierek, így egyre izgalmasabb új alkotásokat nézhetünk meg széles vásznon. A nagy nyári melegben remek alternatíva lehet pár órára a hűtött mozitermekbe vonulni, mi a most következő filmeket mindenképpen ajánljuk!
olvass továbbAz időjárás egyelőre még nem motivál minket arra, hogy minden időnket a szabadban töltsük, úgyhogy jó program ötlet lehet, ha moziba megyünk, és a legjobb filmeket a széles vászon előtt ülve nézzük meg. Összegyűjtöttük azokat, amelyeket érdemes lehet egy nagy adag popcorn kíséretében megnézni márciusban.
olvass továbbMár csak pár nap van hátra az Oscar-gáláig, amikor kiderül, hogy mely 2019-es filmek érdemlik meg a legjobbaknak járó szobrocskákat. Közben azonban a 2020-as filmes szezon is beindult, így most azt szeretnénk megmutatni, hogy mely alkotások azok, amelyekért érdemes moziba menni februárban.
olvass továbbA január általában az ünnepek utáni pihenésről és visszavonulásról szól, így ilyenkor a nyugis beltéri programokat preferáljuk, tehát tökéletes választás lehet a mozi, különösen a filmes díjátadó-szezon előtt. A most következő listánkból kiderül, hogy mely filmeket lesz érdemes megnézni a hónapban!
olvass tovább2019-ben számos olyan film jelent meg, amelyekért érdemes volt moziba menni, és azzal a jó hírrel tudunk szolgálni, hogy premierek szempontjából 2020 is hasonlóan izgalmas lesz. Most 20 olyan alkotást gyűjtöttünk össze, melyeknek mindenképpen érdemes lesz adni egy esélyt az új évben!
olvass továbbA december általában az ünnepek előtti rohangálásról és idegeskedésről, jobb esetben a karácsonyra való hangolódásról szól. Azonban a hónap végén kicsit megpihenhetünk és lelassíthatunk, így remek alkalom ígérkezik, hogy elmenjünk a családdal vagy barátainkkal moziba, ehhez gyűjtöttünk most össze remek filmeket!
olvass továbbHosszan vitatkozhatnánk róla, hogy vártuk-e vagy sem, de tény, hogy beköszöntött az igazi ősz hideg idővel és sok-sok csapadékkal, így itt az ideje, hogy beltéri elfoglaltságokat keressünk a szabadidőnk hasznos eltöltéséhez. Ha kikapcsolódásra vágyunk, akkor az egyik legkézenfekvőbb program a mozi lehet, ráadásul ebben a hónapban bőven lesznek olyan filmek, melyekért érdemes lesz a széles vászon elé ülni.
olvass továbbBár nyomasztónak is érezhetnénk, hogy az októberrel együtt az igazi ősz is beköszöntött, viszont ez azt jelenti, hogy végre nyugodtan választhatunk beltéri, illetve bekuckózós programokat. Ha szeretnénk kimozdulni otthonról, azonban nincs kedvünk aktívan kikapcsolódni, akkor tökéletes választás lehet a mozi, ezért most össze is gyűjtöttük azokat a filmeket, melyeket mindenképpen érdemes megnézni októberben.
olvass továbbMegérkezett a szeptember, és vele együtt kénytelenek vagyunk búcsút mondani a bohém nyári programoknak is, azonban visszatérhetünk a jól megszokott, dolgos hétköznapokhoz, és természetesen a beltéri programokhoz. Ezek közül az egyik kedvencünk a mozizás, amely tökéletes kikapcsolódást nyújthat ősszel, így összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek miatt érdemes lesz szeptemberben a széles vászon elé ülni!
olvass továbbÚgy gondoljuk, hogy már a sötét, klimatizált moziterem is éppen elég érv lehet ahhoz, hogy a széles vászon elé üljünk ebben a forróságban. Azonban azért, hogy valóban jó élmény legyen, összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek mindenképpen megérdemlik, hogy szervezzünk egy mozis estét augusztusban.
olvass továbbAlapvetően persze már csak a légkondicionált és sötét terem miatt is megfontolandó ezt a programot választani, emellett azonban bőven lesznek olyan premierek júliusban, ami miatt érdemes a széles vászon elé ülni. Összegyűjtöttük, hogy melyek azok a filmek, amiket mi mindenképpen szeretnénk megnézni, és persze mindenki másnak is ajánlunk!
olvass továbbNormális esetben arra ösztönöznénk mindenkit, hogy inkább töltse a szabadban a nyár első hónapját, viszont figyelembe véve, hogy mostanában inkább esőben szoktunk fürdőzni, mintsem napsütésben, arra gondoltunk, hogy összegyűjtjük azokat a filmeket, amelyekért érdemes beltéri programot választani. Íme, a legjobb júniusi premierek!
olvass továbbDisney mese élőszereplős változata, horror, romantikus sztori tiniknek, akciófilm... tehát bőven lesz miből választani annak megfelelően, hogy mihez van hangulatunk, vagy éppen kivel megyünk moziba. Bár a listán nem szerepel, de akik nem nézték meg áprilisban, azoknak mindenképpen ajánljuk, hogy májusban nézzék meg a Bosszúállók befejező részét. Jó szórakozást!
olvass továbbÉrkezik a Bosszúállók befejező része, Stephen King egy igazi klasszikusának legújabb adaptációja, egy kis romatnika a tini filmek kedvelőinek, és természetesen francia filmekből sem szenvedünk hiányt. Mutatjuk is, hogy melyek azok a filmek, amelyekért érdemes áprilisban moziba menni!
olvass továbbFebruár végén kiderült, hogy mely filmek érdemeltek Oscar-szobrocskát, viszont mi most azt szeretnénk megmutatni, hogy mely filmek érdemlik meg márciusban, hogy moziba menjünk miattuk. Van köztük vígjáték, horror és mese egyaránt, így mindenki találhat kedvére valót!
olvass tovább