Önmagunkba vetett hitünk
Van az a pont, ami a lelkünkből mindent elnyel. Abban a pontban nem marad más, csupán a rákényszerített erő, hogy mozdulnunk kell valamerre, különben darabokra hullik az élet körülöttünk.
olvass továbbVan az a pont, ami a lelkünkből mindent elnyel. Abban a pontban nem marad más, csupán a rákényszerített erő, hogy mozdulnunk kell valamerre, különben darabokra hullik az élet körülöttünk.
olvass továbbVannak olyan napok, hetek, hónapok, amikor az ember úgy érzi, hogy az élete irányítása teljesen kicsúszott a kezéből és maximum az ad megnyugvást, ha végre álomra hajthatja a fejét, mert akkor legalább nem kell a valóságon agyalnia. De hidd el, talán pont ezek a nehéz időszakok formálnak legjobban.
olvass továbbEgyszerre nagyon fontos, és kényes a téma – fogalmam sincs, hogyan beszéljek róla. Ha meg merném próbálni, lehet, hogy meglepődnék. De visszatart a félelem, a rettegés, hogy csak elutasítás vár rám. Ha kimondom azokat a gondolatokat, melyeket a legőszintébben a szívemben őrzők, lehet, hogy a számomra legkedvesebbek néznek majd furcsán rám. Mégis zsigeri vágyam, hogy megtegyem.
olvass továbbBelenézek a tükörbe, és egy megfakult arc bámul rám. Ismerem ezt az arcot, már láttam őt. És csak nézek bele a tükörbe, átvizslatom ezt az arcot. Kiolvasható belőle a gyötrelem, az átélt vívódások, a kínzó gondok.
olvass tovább