Amikor szakítok valakivel - vagy valaki szakít velem, de az előbbi valahogy sokkal jobban hangzik - tehát, amikor szakítok valakivel, képzeletben elrepítem egy nem létező, lakatlan szigetre, ahol kedvére élvezheti a kristálytiszta tengert, szürcsölgethet kókuszlevet, és élheti felhőtlen, cölibátus életét a messzeségben. Ez egy jól kialakított, bevált módszer, nem gondolok arra, hogy mit csinál az illető, vagy, hogy épp kivel csinálja azt, így szépen lassan elhalványul a maradék érzelem is. Néha viszont az én lakatlan szigetem lakói tutajt építenek és visszamenekülnek a valóságba a közösségi média hullámain, azaz ellepik az idővonalamat a volt párom és új, szuper szerelme megörökített szuper pillanatai. Akkor már én akarok elmenekülni arra a bizonyos lakatlan szigetre.
olvass tovább