K.C.: Jó is, hogy említetted Marci, hogy úgy építitek a zenekart tulajdonképpen, mint egy márkát. Mit gondoltok, mitől válik egy zenekar elképesztően felkapottá? Mennyire tartjátok fontosnak a self-brandinget, a social media felületeit?
P.T.: Azt gondolom, hogy az nem elég hozzá, hogy tudatosan építgetsz egy Facebook- vagy Instagram-oldalt, illetve óriási szerencsének kell ahhoz történnie, hogy pusztán ezáltal eljusson azokhoz, akikhez szeretnéd.
R.M.: Ez kicsit olyan, mint a kémia. Ha valakinek erős az online térben való jelenléte, az jó, de nem elégséges, ha nincs mögötte semmi, ha valaki viszont tehetséges zenész, mély, szerethető szövegeket ír, de nem kerül a közönsége látóterébe, az megint csak kevés. Meg kell találni az arányokat, mit vállal fel a zenekar, mit kommunikál, és amögött van-e valós tartalom.
K.C.: Mondhatjuk, hogy még gyerekcipőben jár a zenekar. Ebben a státuszban minden saját zsebből kerül finanszírozásra?
P.T.: Maximálisan saját zsebből. Én nem szeretek utazni, nyaralni, jól érezni magam, ez nem annyira az én világom, inkább erre költöm a pénzt.
R.M.: Kinek mi. Valaki bélyeget gyűjt vagy szalvétát, vagy kötni szeret, ezek kicsit költséghatékonyabb hobby-k, mi meg imádunk klipet forgatni és számokat rögzíteni.
P.T.: Marci szeret menő gitárládákat, villogó pedálokat venni.
R.M.: Mindig lázba hoznak a LED-ek sajnos. Karácsonykor megőrülök.
K.C.: Egyszer egy énekessel csináltam interjút, aki azt mondta, hogy ő őszinte lesz, csak azért kezdett el zenélni, hogy jó csajokat szedhessen fel. Volt ilyen jellegű motivációtok?
P.T.: Ezzel én is így vagyok, csak nekem még nem sikerült.
R.M.: Nyilván ehhez kell egy jó adag exhibicionizmus. Aki azt mondja, hogy magának zenél, az hazudik. Leszámítva talán Bérczesi Robit, ő az egyetlen. Jó lenne, ha már látnám a rajongó lányok hadát.
P.T.: Én tudod miért csinálom? Mert szeretném menőnek érezni magam. Nyilván a pozitív visszacsatolás is fontos, de amikor kilépek az utcára és lemegyek ásványvízért, magabiztosan akarok közlekedni, és azt érezni, hogy igen, Persely Tamás, te egy egész fasza gyerek vagy.
R.M.: Nekem azért nincs ilyen megfelelési kényszerem.
K.C.: Te nem akarod menőnek érezni magad?
R.M.: Ez sem igaz, mert nyilván mindenki szeretné magát annak érezni, de ez nekem speciel az ásványvízvásárlás közben nem nagyon jut eszembe, hogy épp menőnek érzem-e magam. Kicsit jobban érdekel, hogy elismerést vívjon ki az, amit csinálunk. Nem személy szerint én, hanem a munkánk.
P.T.: Ez is egy olyan téma, amire jó lesz majd visszatérni, akkor, amikor már eszelősen nagy királyok leszünk.
K.C.: Ha már csajozásnál tartunk… Ki, hogyan?
R.M.: Nekem van barátnőm, úgyhogy nálam tárgytalan a kérdés.
P.T.: Én teljesen ad hoc módon. Gagyi duma, de tényleg igyekszem megragadni a pillanatot. A múltkor például futásból mentem hazafelé este a Petőfi hídon, büdös és izzadt voltam, de szembejött velem egy lány, úgy éreztem, hogy muszáj megszólítanom, úgyhogy a híd közepéről visszarohantam hozzá és felszálltam vele a villamosra. Először nem nagyon akart hozzám szólni, mert azt hitte, hogy valami eszelős idióta vagyok. Az mondjuk lehet, hogy nem volt okos ötlet, hogy fel is hívtam rá a figyelmet, hogy remélem nem zavarja, hogy büdös és izzadt vagyok. Nem mondhatnám, hogy happy end lett a történet vége, de szeretem az ilyen szituációkat.
K.C.: Szakmailag mi lenne számotokra a legnagyobb elismerés, megtiszteltetés?
P.T.: Marci nagyon szeretne egyszer Fonogramot nyerni.
R.M.: Nem lenne rossz. Ha szerények szeretnénk maradni, akkor azt mondanánk, hogy a közönségtől szeretnénk folyamatosan jó visszajelzéseket kapni.
P.T.: Ez nem kamu, ez tényleg így van.
R.M.: De nyilván, jó lenne olyan zenekarok nyomába lépni, akik Fonogram díjasok. Gondolok itt főleg az underground zenekarokra. Véleményem szerint onnan szép nyerni, hiszen a többség egy garázsban kezd el zenélni, majd a díj által egy szakmai fórum által nyer elismerést.
P.T.: Nekem személy szerint az nagyobb elismerés lenne, ha megtöltenénk a koncertünkkel egy hajót, vagy egy nagyobb helyszínt. Én ennek kurvára örülnék. Azt hiszem ez jobban motiválna, mint egy Fonogram díj, bár biztos attól is összehugyoznám magamat. (Anyukák, most hunyják le a szemüket, Tomi megint trágárul beszél.) Első körben viszont tényleg megelégednénk annyival, hogy olyan visszajelzéseket kapjunk, ami azt bizonyítja, hogy az embereknek tetszik, amit csinálunk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez