Lassan felfogom, hogy több értelme van magamba szívni a pillanatot, hogy több értelme van hátra dőlni és azt hinni, hogy „most jó”, mint hogy folyton a jövőt kutassam.

A folyamatos aggódás nem készít fel jobban arra, ha valami végül rosszul alakul, kizárólag arra jó, hogy kétszeresen éljem át a negatív érzéseket. Csak paranoiássá tesz és emeli a stressz szintemet. Megéri?

Lassan megtanulom, hogy hogyan csendesítsem el az elmémnek azt a felét, ami mindig mindent túlgondol és gyorsabban pörög, mint egy mókuskerék. Megpróbálok nem rohanni, mert nem akarok elmenni a gyönyörű épületek mellett az utcán, megpróbálom nem csak lehajtani a reggeli kávém, hanem érezni, ahogy a testem átjárja a melegség, miközben kortyolom.

Megpróbálom magamba szívni a pillanatot, úgy ahogy van, anélkül, hogy többért esdekelnék. 

Igyekszem megélni a pillanatokat a családommal és a barátaimmal, mert tudom, hogy szerencsés vagyok, amiért velem vannak. Végighallgatom, hogy más mit gondol egy adott helyzetről, ahelyett, hogy arra várnék, hogy mikor jön az én köröm, amikor kifejthetem a véleményemet. Megtanulom kevésbé görcsösen magamhoz szorítani a múltat, ami már rég homlokon csókolt és elhagyott. Nem tudom megváltoztatni, ami történt, ezért arra fókuszálok, hogy egy jobb jelent kreáljak, amiben öröm léteznem.

Megtanulok odafigyelni a belső hangomra, megtanulom elfogadni, hogy az vagyok, aki és képes leszek kimondani, hogy büszke vagyok mindenre, amit ezidáig elértem.

Lassan megtanulok úgy a jelenben élni, hogy ne izzadó tenyérrel kapaszkodjak bele, hanem csak hagyjam áramolni. Megtanulom, hogy mi tesz boldoggá, és azt fogom keresni, ismeretlen emberek hitelesítése helyett.

És hogy miért teszem ezt?

Mert már belefáradtam, hogy jobban stresszeljem magam, mint ahogy az szükséges.

És mert szeretem, ahol éppen ebben a pillanatban tartok.

• érzések jelen lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!