Aki feltalálta a zuhanyt
Az ő tanítványa és barátja volt Merry Delabost, akit elbűvölt a Flaubert-éknél uralkodó emberséges légkör, és aki hozzájuk hasonlóan szenvedélyesen vonzódott az orvostudományhoz.
Az új főorvos alig volt harminchat éves. Elégedetten olvasta a miniszteri körlevelet, amely az ő egyik legnyomasztóbb gondjának is hangot adott. Merry Delabost nagyon tevékeny, természettől jólelkű és lelkiismeretes ember volt. Mint a normandiai Saint-Saire falucska tanítójának fia, kiválóan végezte tanulmányait a roueni orvosi egyetemen, és egy becsületszóra kölcsönkért összegből, amelyet gyarapodó pacientúrája segítségével gyorsan vissza tudott fizetni, ragyogóan doktorált le Párizsban.
Rouenban a Saint-Lö utcában lakott. Mindenki szerette és tisztelte, mert nem volt benne személyes nagyravágyás, és minden megbízást elvállalt, ahol hasznos lehetett. Elég a bajok ellen harcolni- szokta mondogatni-, nem kell még az emberekkel is. Az volt a véleménye, hogy a börtönnek meg kell javítania a bűnözőket, nem pedig végleg beletaszítani a bűnbe. Ezért ragaszkodott hozzá, hogy lehető legjobb tudása szerint biztosítsa a Bonne Nouvelle börtönben a testi-lelki higiéniát.
Saját erőfeszítéseivel azonban nem tudta legyőzni az általános közönyt. A raboktól sem kapott bátorítást. Mikor véletlenül sikerült megfürdetni őket, sokan csak tetették a mosakodást, és jobban szerettek hencegni mocskosságukkal és férgeikkel. Akkoriban a börtönigazgatóságnak és a hadseregnek egyaránt súlyos problémát jelentett a higiénia: sok víz kellett hozzá, fűtés, felszerelés és főleg pénz. A cellákban és a kaszárnyákban alig lehetett levegőt venni.
Delabost doktor, még mindig az elolvasott körlevélen tűnődve, elindult ellenőrizni, hogyan szerelnek föl utasítására egy kis udvarban egy hideg vizes lemosót, amellyel az elterjedt gyógymódnak megfelelően az idegrendszeri zavarokban szenvedő rabokat kezelték. A munkások magasra szereltek egy tartályt, hogy növeljék a nyomást, és csökkentsék a vízfogyasztást. Az egész börtönt egy kút látta el vízzel: a kútból a gőzgép emelte föl a vizet.
Túl sokba kerül?
Mikor az orvos véletlenül rápillantott a gép egyik csövéből elősüvítő gőzoszlopra, hirtelen eszébe jutott, hogy ezt a gőzt, az elvesztegetett hőt kellene arra használni, hogy felmelegítsék a tartály vizét. Elegendő lenne a gőzt végigvezetni a tartályban elhelyezett csőkígyón. Így tetszés szerint lehetne melegíteni vagy hűteni a vizet a tartályban. Jól kiszámítva el lehetne érni a 20-30 fokot is, ami elég egy fürdőhöz vagy melegvizes lemosáshoz.
Kilencszáz rabnak nem elegendő egy tartály. Hogyan lehetne takarékoskodni a meleg vízzel? Ekkor Merry Delabost –nak eszébe jutott a rendelőjével szomszédos orvosi szobában fölszerelt, rézből készült víztartály, amelyet a házvezetőnője minden reggel megtöltött, és amelyből ö minden vizsgálat után megmossa a kezét. Kinyitja a csapot, megnedvesíti a kezét, elzárja a csapot, beszappanozza a kezét, kinyitja a csapot és leöblíti a kezét. Minimális mennyiségű vizet használ fel így.
„Alkalmazzuk ezt az elvet a börtönben”- gondolta – „Minden rabot külön-külön lemossuk. Ha először lelocsoltuk, be tudja magát szappanozni, sőt le is tudja dörzsölni magát egy kefével. Azután még egy lelocsolás, és kész is a fürdés. Legfeljebb szükség esetén meg lehet ismételni a műveletet.”
Sietett, hogy beavassa elképzelésébe az igazgatót. Vallet megértő tisztviselő volt, akinek imponált az orvos. Ha túlságosan nem is lelkesedett, legalább nem zárkózott el attól, amit hallott. Aztán töprengeni kezdett: ha be is válik az ötlet, még mindig marad egy nehézség: a vízsugár sok vizet fogyaszt. Hogyan lehetne a meleg vízzel takarékoskodni, és a gyors fürdőt biztosítani? Merry Delabost –nak megint eszébe jutott a tartályból szivárgó vékony vízsugár, amely öblítésnél tökéletesen eltüntette a piszkos, szappanos vizet. Miért ne lehetne egy locsolórózsát alkalmazni, amely kevesebb vizet fogyaszt?
Másnap megkérte Vallet-t, hogy végezhessen egy kísérletet. Kihoztak az udvarra egy nagyon piszkos rabot, és beállították egy kéttagú létra alá. Egy meleg vizes locsolóval fölszerelt börtönőr fölmászott a létrára, le-lelocsolta a rabot, aki közben puha szappant dörzsölt magára. Néhány perc múlva a fogoly teste megtisztult. Elég volt hozzá húsz liter víz. Feltalálták a zuhanyzást.
A főorvos azonnal jelentést írt a miniszternek, részletezve tapasztalatait, és azt, hogy milyen fölszerelést tervez. – Két teremmel számolt: az egyik lenne az öltöző, a másikban zuhanyrózsákkal ellátott csövet szerelnének föl. A művelet egyetlen csappal lehetne szabályozni. Egy lyukat is terveztek a mennyezetre, hogy eltávozhasson a gőz, amely zavarhatta volna a rabok ellenőrzését. A két termet az ötletadó gőzvezeték fűtené.
Az illően kicirkalmazott jelentést, tervek és költségvetés kíséretében, 1872. november 30-án postára adták. A költségvetés 1656 frankra rúgott. Ezért az összegért a megyei építész minden zuhanyrózsa alá tervezett egy földbe vájt teknőt is, amelyben a lefolyó és összegyűlt víz áztatta volna a rabok nem túl tiszta lábát.
A javaslatra három hónap múlva sem érkezett válasz, és a Bonne Nouvelle rabjai továbbra is olyan piszkosak és tetvesek voltak, mint azelőtt. Merry Delabost elment a megyei prefektushoz, és igyekezett meggyőzni őt.
Adjon nekem egy példányt a jelentésből- mondta a főhivatalnak-, támogatni fogom a javaslatát.
A doktor nekilátott, hogy lemásolja a jelentést. Egy hónap múlva a hivatal végre válaszolt. Az ötlettel elvben egyetértettek, azonban ellenvetéssel is élt: eszerint a tervezett zuhanyzó lehetővé tenné, hogy a foglyok beszélgethessenek egymással, és ez megkönnyítené a lázadást és a szökést. Javasolta a megyei építésznek, lépjen kapcsolatba minisztériumi kollégájával. Borne-nal, aki ki is dolgozott egy nagyon leleményes fülkerendszert.
Borne elképzeléseinek megfelelően elkészítették a második tervet. A válaszfalak miatt a költségek háromezer frankra emelkedtek. A minisztériumnak ez viszont túl sok volt: nem akart rá pénzt adni, és a terv megvalósítását felfüggesztették.
Merry Delabost-t nem bátortalanította el a balsiker. Elhatározta, hogy minisztériumi hitel nélkül is elkészítteti a zuhanyzót. Rávette a prefektust, hogy az fedezze a kiadásokat a börtönfenntartási alapból, a szükséges munkaerőt pedig a foglyok közül toborozta.
Két hónap múlva befejezték a munkát, és nagy várakozás közepette felavatták a zuhanyzót. A törölközővel fölszerelt rabok vetkőzés után átmentek egyik teremből a másikba. Egy őr csappal szabályozta a vízpermetet. Az eredmény kielégítő volt. Rájöttek azonban, hogy az alászitáló víz gyorsan lehűl, és ismét föl kell melegíteni negyven fokra. Kiderült az is, hogy jobb, ha a zuhanyrózsa henger alakú, mert így el lehet kerülni, hogy a víz túlságosan szétfröcsköljön.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez