A platina története
Akárcsak a könyveknek, a fémeknek is megvan a maguk sorsa, hogy egy régi latin mondásra utaljunk. A platináé nem mindennapi sors. Bővelkedik fura és különös fordulatokban, jól tükrözi az emberi gondolkodás és értékrend változásait.
A fölfedezéseknek különböző fajtái vannak. Van úgy, hogy áhítják, akarják, és az is előfordul persze, hogy véletlenül, sőt az emberi szándék ellenére jön létre egy-egy felfedezés. Kolumbusz fölfedezése ide is, oda is sorolható, hiszen a hajós királyi megbízással, a kincstár terhére felszerelt hajókon indult útnak. Az út végén azonban valami egészen más talált, mint amiért útra kelt: a fűszerszámos Indiák helyett az aranyban gazdag Dél-Amerikát. Megtörténhet aztán az is, hogy a fölfedezés bosszúságot és nehézséget okoz. Csaknem kétszáz éven át épp ez volt a helyzet a platinával. Nem tudjuk, a konkvisztádorok melyik csoportja bukkant rá először a nyers platina kicsiny, nehéz, feketés szemcséire, amelyek rendkívül kényelmetlenné tették az arany kitermelését, minthogy a két fémet akkoriban nem lehetett elkülöníteni egymástól.
Casanova is látta
Don Antonio de Ulloa spanyol matematikus (1716-1795) így írt 1748-ban Történelmi beszámoló egy dél-amerikai utazásról című munkájában: Új-Granada tartományban (a mai Kolumbiában), a Chocó torkolatánál fekvő aranybányák némelyikének művelésével fel kellett hagyni, mert az ércben sok volt a „platina”. Ez olyan nagy ellenállású anyag, amelyet alig lehet szétaprózni és elkülöníteni. Ulloa tudósítása némi feltűnést keltett Európában, mind a természet kutatói, mind a pénzhamisítók körében. Ez utóbbiak az aranyérmékbe belekeverték a nehéz és az aranytól el nem választható platinát. Ezért aztán tíz évvel Ulloa jelentése után, 1758-ban a spanyol korona meg is tiltotta a platinával folytatott kereskedést.
A spanyol plata szó ezüstöt jelent, kicsinyítő alakja, a platina fakó ezüstöt. A hideg fényű, ezüstös színű platina épp azon tulajdonságainak köszönheti, hogy gyöngécske „ezüstből” a legértékesebb nemesfémek sorába emelkedett, amelyek eleinte annyi fejtörést okoztak az aranyat hajszolóknak: keménységének, kémiai és fizikai ellenállóerejének, magas olvadásfokának és annak, hogy nehéz tisztán előállítani. Mai előkelő helyét egyébként megosztja a „platinafélék” néven ismert más fémekkel, a rutheniummal, rhodiummal, palladiummal, osmiummal és iridiummal, amelyek a platina alig kétszázötven éves modern történelme során fedezték fel.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez