A parfüm története
Az ókori szépítkezés a kor nőiességének nélkülönözhetetlen része. Jázmin, írisz, jácint, és loncaolajban fürödtek. E kor szülöttei nem fukarkodtak illatárban úszni. Kenték hajukat, ruhájukat, illatosították az ágyat, a házat, a hintót, melyben utaztak. Oly mértékű volt a tobzódás, hogy némely uralkodó törvénnyel kívánt az illatorgiák útjába állni.
Az illatszerekkel, ezek alkotásával az ókorban kizárólag tanult emberek foglalkoztak, hisz akkoriban az illatok gyártása szorosan összefonódott a gyógyítás mesterségével.
Papirusztekercsek sorai örökítik meg a múlt emlékezetes szokásait. Feltárul előttünk a kép, mint állították elő a forró Egyiptom földjén a szilliküprion gyümölcséből nyert kiki-t. Az apró bogyótermést hol sűrűre főzik, hol sajtolják, s az így nyert sűrű nedvvel mécseseket égetnek. Izisz Ozirisz tiszteletére a papok mirha, tömjén, sztirax keverékét kínálják füstáldozatként napjában többször is.
Megelevenedik a kép, s a mosúsz, ámbra, cibet illat száll, amint látjuk a hieroglifák nőalakjait, mint kenik magukra az illatos olajokat. Szájuk leheletét a mirha és boróka rágása frissíti. Megleljük a lemosó krémeket, ránctalanító készítményeket, dezodoráló keverékeket is.
A görögkor szellemi nagyjait sem hagyta hidegen az illatok áradata. Hónaljukat borsmentával, hajukat majorannával, mellüket pálmaolajjal, nyakukat, térdüket borostyán illatanyagával kenték. Kedvelték az ibolya, kakukkfű, levendula aromáit is. Az ókori görög és romai lakomák buja éjszakáin illatos galambok szálltak szerteszét, parfüm és bor spriccelt a falak repedéseiből is. A kakukkfű, menta, majoranna illatanyagait szerelmi vágyat gerjesztőnek vélték. Rózsát, ibolyát, tearózsát hozattak Egyiptomból, Athénból, Kürénéből.
Róma bukása szinte elérhetetlenné tette a távol keleti kincseket. A rengeteg exotikumot, selymet, drágaköveket, gyöngyöket, fűszereket, mirhát, ámbrát, mosúszt Kínából a Perzsa birodalmon át, Mezopotámián, Szírián keresztül juttatták el Európába. Velence volt a szerencsés kiválasztott, ahová a Kelet kincsei érkeztek, s ahová Konstantinápoly császárának leánya újra elhozta a sötét, szomorú, fakó középkor illattalan világát színező rózsavizet, gyógynövényeket, virágokat, s a más, ezek időkig száműzött balzsamos illatokat. A keresztes hadjáratok, mely egyrészt a Szentföld felszabadításáért, másrészt a keleti kapcsolatok helyreállításáért folyt, fellendítette a kereskedelmet, s a világ végre a fejlődés útjára lépett. Áramlottak be a selymek, szőnyegek, aromás fűszerek, illatos olajok, balzsamok, esszenciák. Velence tálcán kínált mindent. Az alkimisták, miközben az aranycsinálást, az életelixír készítését kutatták, fontos felfedezéseket tettek. Ha aranyat, életvizet nem is, de a desztillálás folyamatát és a koncentrált alkohol előállításának módját meglelték, s ez által hatalmasat lendítettek a parfüm előállítás kerekén.
Az első ismert alkoholos parfüm az Aqua Reginae Hungariae, a Magyar Királyné Vize volt, amely rozmaring-, levendula-, zsályaolajból álló desztillátum. Illatszer és gyógykészítményként is szolgált. Egy imakönyvben megtalálták Nagy Lajos királyunk anyjának, Erzsébetnek levelét, melyben leírja az örök ifjúság receptjét: Végy négy liter szőlőből készült alkoholt, ehhez adj 5 dkg rozmaringolajat, 2,5 dkg mézfűolajat (citromfű), 2,5 dkg citromhéjat, csipetnyi mentát, végül 1liter rózsavizet. Ettől Erzsébet 76 évesen úgy megfiatalodott, hogy a lengyel király beleszeretett, s feleségül kérte. Innen a parfüm neve. A rozmaringról egyébként úgy vélték, hogy megújítja a testet, frissíti a szellemet. Használták arclemosónak, hajöblítőnek, illatosítónak, fürdővízbe.
A Shakespeare korabeli I. Erzsébet is legendássá vált parfüm imádatáról. A pézsma és a damaszkuszi rózsa illata lengte be palotája minden zugát. Bár rossz nyelvek szerint mindez azért történt, hogy elfedje Erzsébet hónapok óta fürdetlen testének nem éppen kellemes illatát.
Európa legtöbb országában a kolostorok lakói készítették az illatos szereket, s ezeket is legfőképpen gyógyító céllal. Sört főztek, párlatokat desztilláltak. Próbálták ők ellátni a piacot, ám a sikerük nem volt túl nagy. Más volt a helyzet Európa déli országaiban.
Itáliában, s Franciaországban elismert mesterségnek számított az illatszerkészítés. Velence és Nápoly a Közel és Távol-Keletről származó luxuscikkek tömkelegében fürdött. Úgy tartották, akár az egész világot el tudnák látni illatszerekkel, parfümökkel. Az illatozó oldatok, kenőcsök, illatosított szappanok, különleges aromájú fűszerek, rafinált sminkek, egzotikus italok a gazdagok egész környezetét betöltötték. Az egzotikus mérgek könnyű megoldást kínáltak a bosszúra szomjazóknak, s ő kevéssel utána többnyire szintén ital vagy étel által lelte szörnyű halálát. Más Országokban titkolt csodálattal, s kevésbé titkolt irigységgel figyelték e vad, elvetemült, botrányokkal teli, mégis a fényűzés kánaánjában fürdő népséget. A teljes képhez azonban hozzá tartozik a korabeli feljegyzésekből megismert tény, hogy a higiéné legkisebb jelét is alig tapasztalhattuk e korban. Bár a reneszánsz bölcsője a hely mégis a mosdás tisztálkodás igénye az előző korokhoz képest is még inkább háttérbe szorult. Ugyanakkor paradox módon,- bár csak elméletben- a reneszánsz embertől éppen a mértékletességet, természetességet követelték meg.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez