Vége van
Még sokáig követlek nyomon, persze nem nyilvánosan csak a háttérből, csendben. Szégyellem a gyengeségem, az erőtlen időszakom. Ez az agy és a szív harca, percről percre változik melyik esélyes a győzelemre. Az eszem védené a szívemet, hiszen tudja mi várható. A szívem egy hős, magát nem sajnálva áldozna fel mindent csak egy percért a múltból. Felveszem a telefont és nézem a számod, de nem hívlak, csak azért sem. Lehet, hogy most gyenge vagyok és elhagyatott, azonban az elgyengülésnek is megvannak a maga határai, nekünk nincs jövőnk így miért is keresnélek. Anyukám mindig azt mondta: „Aki lefekszik lábtörlőnek, az ne lepődjön meg, ha beletörlik az emberek a lábukat”.
Idővel csillapodik a szív, már nem dobban erősebben mikor eszembe jutsz, nem szeretnélek keresni és nem is akarok rólad már tudni semmit. Hosszú hetek és még hosszabb hónapok juttattak el ide. a gyászidő mindig változó, a biztos része csak az, hogy véget ér, és ha a harcba egy kicsit besegítünk a szív ellen, akkor talán könnyebb. A realitás talaján maradva előbb dolgozható fel a különválás, mint az érzelmek keszekusza ösvényein. Az érzelmek mindig változnak és csapongnak, a tények változatlanok, és csak annyit foglalnak össze, hogy ennek vége van.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez