Vágyom arra, hogy megszelídíts és kételyek nélkül idomulhassak hozzád. Arra, hogy leemeljük egymásról az évek óta cipelt terheink súlyát és közös célirányba induljunk el abban reménykedve, hogy a világ leglehetetlenebb akadályait is átugorhatjuk. Arra, hogy a külön testben élő vad lelkeink egymás mellett haladva, összefonódva megélhessék a szabadság gyönyörét és zavartalanul tombolhassák ki magukat.

Ha pedig tartalék energiáinkat is felemésztettük, akkor megmutathassuk pirospozsgás gyengéd arcunkat. Korlátokat nem felépítve teret adni a mindent elsöprő érzésnek. Hagyni, hogy levetkőzhessük elhasznált rossz szokásainkat és új emberré születhessünk egymás hatására. Lehámozni egymásról a sebeinket és gyógyírt találni rá. Vágyom rá, hogy csendben követhesselek és, ha elfáradtál az útmutatásban, akkor bízhass abban, hogy én is jó irányba terelnélek téged. Arra, hogy ne akadály legyünk egymás számára, hanem menedék.

Ahol megpihenhetünk, ha túl gyorsan haladunk az ismeretlen felé. Ahova bármikor elbújhatsz, ha széttört körülötted minden. Ahol, ha darabokra hullva fekszel le, igyekezve ragasztom össze törékeny részeid és ahol betakarózhatsz a lelkemmel, ha fázol. Nem számít hány csatát kell átvészelnünk, minden együtt átforgolódott éjszaka után, ugyanúgy fáradt arcomra mosoly ülne ki. Ahol szótlanul időzhetsz, miközben árnyékod leszek a viharban és fényed a boldogságban. Szeretnék olyan biztonság lenni számodra, ahol sosem kell félned mert tudod, hogy az esti naplementében nem tűnök el. Lennék lelked szivárványa, ami akkor jelenik meg amikor leszakad az ég és kisüt a nap, hogy lásd csodák még léteznek és érdemes bennük bízni. Éppúgy, mint örvényed, ami felpezsdíti erőtlen tested és meditációd, ami megnyugvást teremt benned, a nehéz pillanatokban.

Szeretnék a gerinced, a tartásod lenni amit, ha a hibáidtól megtörsz, újra összeforraszthassak. A mindenség elmélete alapján teljesen eggyé válni veled. Úgy beilleszkedni az életedbe, hogy észre se vedd jelenlétem, de óriási hiányban szenvedj, ha nem vagyok közeledben. Hogy könnyednek, de mégis csordultig telinek érezhesd a szíved. Hogy ne mérgezhesse lelked se bánat se harag mellettem. Az egyetlen, amivel kitölteném hátralévő napjainkat az a színtiszta boldogság, és az összes árnyalatával befesteném az eget. Aminek pompázó színskálájában hátradőlve merenghetnénk. Közben bátran útnak ereszthetnénk alatta a múlt gyötrelmeit. Szelíden hozzád simulnék, hogy tudassam veled, nem kell tovább egyedül harcolnunk és menekülnünk, mert már közösen győzünk le mindent. Kettőnk ereje határokat nem ismerve fog szárnyalni a mindent vagy semmit alapokra fektetve. Egyetlen határunk a végtelenség. A mi saját kis végtelenségünk. Amit alig várok, hogy felfedezhessek csak is veled. És tudom, minden így lesz...

Csak elsősorban kérlek szelídíts meg és tartozz értem teljes felelősséggel... lásd, hogy a bennem rejlő vadság nyugovóra térne már. Kerülj szép lassú léptekkel egy kicsit mindig közelebb hozzám, hogy feszélyeztetés nélkül beengedhesselek. Hogy bízhassak abban, a szárnyaimat nem letörni készülsz. “Ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra..” Nem tudom mikor fogsz érkezni, csak azt tudom, hogy nagyon várlak...

• érzések lélekhangok vágyódás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!