Ugyanabba a folyóba nem lépek kétszer
Összefutottam egy régi ismerősömmel. Úgy tíz évvel is idősebb nálam, még kislány voltam, mikor megismertem. Olyan nagy volt a szememben és mindig céltudatos, okos nő. Tökéletesen mutatott minden nap, művelt volt már akkor is és én felnéztem rá.
Sok ismerőshöz és valószínű ismeretlen emberhez hasonlóan, ő is szingli, ránézésre érthetetlen okból. Minden meg van bennük, ami egy jó kapcsolathoz kell. Első sorban vágynak is rá, ezen kívül pedig belső és külső tulajdonságaik sem bélyegzik meg őket, a "lehetetlen őket szeretni" jelzővel. Mégis, minden kapcsolatuk zátonyra fut, szinte ugyanolyan véget ér és ugyanolyan nyomot éget a lelkükbe.
Ebből rájöttem, én is jártam a cipőjükben sok-sok éven át. A kapcsolataim szépen indultak, szépek is voltak egy ideig, aztán persze jött a fekete leves és mindenki ment tovább a maga útján. Nem fejlődtem lelkileg semmit sem abban az időben, éppen ezért minden kapcsolatomban ugyanazok voltak a reakcióim, ugyanazokat a hibákat követtem el és változatlanul nem értettem a végén, hogy milyen tanulságot kellett volna kapnom ettől a büdös nagy utolsó pofontól.
Mivel nem értettem, így nem is foglalkoztam vele, nem kínoztam magam a cafatokra szaggatással és okok keresésével, míg egyszer csak piszkosul nem fájt. A lelkem és szívem darabokra törése már jelentett akkora esést a padlón, hogy muszáj volt elgondolkodnom, vajon hol ronthattam el. Az volt a megvilágosodás időszaka.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez