Aztán egyszer csak megtapostad a virágot, amit olyan lelkesen locsolgattam, a szemembe néztél és azt mondtad: tudni kell, hogy mikor menjünk el, és amúgy se öntözgess egy döglött növényt.

Vannak pillanatok, amikbe az ember belehal. Nekem ez volt az. De köszönöm, hogy elhagytál, mert tudom, hogyha ezen túljutottam, akkor már mindenen túljutok. Hogy miattad lettem erős, hogy pont miattad tudom, hogy többet érek, és hogy igazad van: majd találok olyat, aki jól szeret.

Hogy megtarthatod az öleléseim, megtarthatod a pillangókat, amik a gyomrom tájékán verdestek, akárhányszor kört rajzoltál a tenyerembe, megtarthatod azt a lányt, aki akkor voltam. Már más vagyok. Már én is csak pislákolva szeretlek.

És tudom, hogy egyszer találok valakit, akire a szeretetem úgy illeszkedik majd, mintha ráöntötték volna. Mintha az lenne a kedvenc farmere, amit elnyűhetne, de tudja, hogy sosem találna olyat, ami ennyire passzol hozzá, hogy hosszú ideig szeretné még hordani, akkor is, ha néhány helyen kiszakad. Hogy örömmel fogja viselni, bármi lesz is.

De ez többé nem te leszel.

További írások ITT!

• elhagyva érzések lélekhangok szakítás szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!