Többé már nem várok rád
Ezen a napon, amikor csak azt hittem, hogy valóban minden ellenem fordult, besétáltál az életembe. És egyszer csak ott voltál. Ott voltál, és ami ennél sokkal fontosabb, hogy maradni akartál. Maradni, mert tetszett az érzés. Mert a mozaikdarabokat össze akartad illeszteni. Mert tudattalanul is felém akartál nyúlni.
És akkor elmúlt a nincs-érzése. És már nem zavar az a furcsa ránc sem a bal szemöldököm felett. És én nem akarok menekülni, sem pedig megmagyarázni, hogy ez is csak egy „elvagyunk” jelzős furcsa kapcsolat. Nem, ez nem az. Mert ez szerethető. Attól szerethető, amilyenné váltunk benne. Attól, hogy nagyokat gesztikulálok, miközben egy történetet mesélek Neked. Attól, hogy álmodban mindig hirtelen magadhoz ölelsz. És legfőképpen attól, hogy nem félünk egymástól.
És ez nem csak arról szól, hogy birtokollak, legyél velem. Ez már nem egy ki helyett szeretsz engem. Ez az érzésről szól. Egymásról szól. Rólunk szól.
És én holnap nem várok rád, mert már itt vagy velem minden percben. Hiszen itt őrizlek már a szívemben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez