Túlzás nélkül állíthatjuk, a '80-as években az irodai munka forradalmasítja egy aprócska találmány: az öntapadós cédula. Az irodisták, műegyetemisták és bölcsészek napi munkaeszköze egyszerű, könnyen kezelhető, ráadásul mellékhatások tekintetében is igen előnyös, hiszen nem, vagy csak alig hagy nyomott.

Az üzengetés, vagy memória segítés eme formája azonban egy csupán egy véletlennek köszönheti a létét. Egy kutatásokkal foglalkozó amerikai cég laboratóriumában éppen a pillanatragasztó tökéletesítésével foglalatoskodtak, ám álmukban sem gondolták volna, hogy éppen az ellenkező irányba haladnak a kutatásokkal.

A munkafolyamat során rendkívül gyenge minőségű ragasztót sikerült összehozni, hogy a cég selejtezésre küldte azt, mondván ez semmire sem jó. Hogy nem így lett, azt egy Art Fry nevű vegyésznek köszönhetjük, aki fantáziát látott a masszában, sőt használta is őket.

Templomi énekes lévén ragasztóval könyvjelzőket ragasztott a zsoltárkönyvekbe, így ő is volt az első, aki öntapadós cetliket használt. A vegyész boldogan konstatálta, hogy a papírszeletkék használat után könnyen eltávolíthatók, miközben a zsoltároskönyv lapjai sem károsodnak. Fry szép lassan meggyőzte főnökeit is a ragasztó hasznosíthatóságáról, így 1980-ban el is kezdték forgalmazni azt.

• érdekesség öntapadós cédula

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!