Tényleg minden út Rómába vezet
A kúthoz érve nem hittünk a szemünknek, azt a sok embert látva, akik egymást fellökve akarták a pénzt beledobni, és fotót készíteni. Ami igaz az igaz, a Trevi kút eszméletlen látványt nyújtott. Így én sem tehettem mást, mint odaálltam a kút széléhez, fogtam a kis pénzérmémet, becsukott szemmel elmondtam a kívánságom, majd ahogy szokás, a bal vállam fölött, beledobtam a vízbe, remélve, hogy ahogy a mondás tartja, aki egyszer pénzt dob a kútba, visszatér Rómába. Hiszek benne, úgyhogy majd meglátjuk...
Innen az utunk a Colosseumhoz, és a Forum Romanumhoz vezetett. Magával ragadó épületek. Mi nem mentünk be, csak kívülről csodáltuk őket, de így is éreztük a történelmi mondanivalójukat. A napot egy fantasztikus olasz étteremben zártuk, igazi házi készítésű lasagnával, carbonara spagettivel, és egy üveg igazi olasz fehérborral. Igaz, hogy tavaly már volt szerencsém Nápolyban, és Caprin igazi hazai ízeket kóstolni, de számomra eddig Róma viszi a pálmát. Ízmámor volt.
Másnap igazi olasz reggelivel várt minket a szállásadónk, aki egy fantasztikus ízig vérig olasz nö volt. Imádtam, ahogy egyik mondatában még angolul beszélt hozzám, aztán picit elfeledkezve magáról hirtelen olaszra átváltva csak úgy pörgött a nyelve, amikor pedig észrevette, hogy nem igazán értjük mit is mond, nem győzött elnézést kérni. De mondtam neki, nem történt semmi baj, igazából napestig eltudnám hallgatni aki olaszul beszél hozzám, nagyon tetszik ez a temperamentumos nyelv.
A reggeli után az első utunk a pápa szent helyéhez vezetett, a Szent Péter Bazilikába. Azt mondta nekem mindenki, hogy egy fél óra alatt körbe lehet járni. Na ez nekünk 1,5 óra alatt történt meg, és nem azért mert minden sarkon szelfit lóttünk, hanem mert egyszerűen nem tudtunk betelni a látvánnyal. Meseszép volt. Minden falnak, minden freskónak, a kupolának, a szobroknak, éreztük a jelentőségét, a mondanivalóját. Bementünk egy kisebb szobába, ahol senki sem beszélgetett, csak ültek csöndben, vagy imádkoztak. Az a csönd, és nyugalom egy semmihez sem fogható érzés volt. Ott akkor úgy éreztem, minden feszültség kezd kiszállni belőlem. Furcsa, és egyben bizarr érzés volt, de belegondolva, lehet csak ennyi kellene az embereknek, minden nap 10 perc nyugalomban, magukkal foglalkozva, és talán nem lenne ennyi rosszindulatúság...Innen átsétáltunk a Vatikáni múzeumba, majd megcsodálhattuk a Sixtus-kápolnát. Azok a freskók a falakon, és a plafonon, eszméletlen látványt nyújtott. Soha nem fogom elfelejteni. Egy finom ebéd után pedig rátaláltunk egy gyönyörű parkra, ahol épp lóugrató verseny volt, igazi olasz hangulatban. Onnan nem messze pedig ráleltünk egy vízi órára, amit tényleg csak egy kisebb vízesés által nyert víz működtetett. Érdekes látvány volt, sosem láttunk még előtte ilyet.
Harmadnap azonban az időjárásnem kedvezett nekünk, így áthúzva a számításaimat, módosítanom kellett az aznapra tervezett programjainkat. Amivel nem lett volna semmi baj, ha nem esett volna egész nap megállás nélkül az eső. Úgyhogy így bemetróztunk a városba, és megkóstoltunk pár finom olasz kávét, sütit, megnéztünk pár meseszép kisebb templomot, elmentünk a milánói dóm kicsinyített másához, ami belül egy purgatórium, és templom egyben, és ami félelmetes, izgalmas, és nagyon szép látvány volt összességében.
Az utolsó napunkon, még a busz indulása előtt a reptérre, volt még pár óránk, így ezt kihasználva, még utoljára visszamentünk a városba, és nem érdekelve minket, hogy zuhog az eső, csak sétáltunk, bámészkodtunk, kávéztunk, és megfogadtuk, hogy visszatérünk. Majd fájó szívvel, de elindultunk a reptérre…
Ez a kirándulás életem egyik legjobbja volt. Nemcsak azért mert Anyukámmal tölthettem, hanem mert van valami Rómában, valami megfoghatatlan, szavakkal leírhatatlan érzés. Imádtam minden percet, amit ott töltöttem. Az ízeket, a látványt, ahogy a férfiak kiabálták a lányoknak, hogy “Ciao Bella”, vagy ahogy rögtön, már első nap az jött a számra, hogy “Grazie”.
Egy picit én is olasz lánynak éreztem magam közöttük. Úgy érzem még Róma is, és mellette sok más olasz város is tartogat még számomra felfedezni váró csodákat. Annyi azonban biztos, hogy ez a 4 nap Rómában meseszép, csodálatos, izgalmakkal teli, felejthetetlen Anya-lánya hétvége volt. Örök emlék lesz.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez