Te
Idővel megtanuljuk, hogy nem kell keresni az érzést. Jön az magától. Mert nincs több belőle és örülni kell annak, ha legalább egyszer az életben érezhettük az igaz szerelmet. Nem fog menni , hidd el , hogy amíg azt az érzést keresed amit már egyszer átéltél, egy délibábot kergetsz majd. Mert az akkor volt és bármilyen hévvel kutatod, nem jön többet.De ez nem azt jelenti, hogy többet nem leszel boldog, szerelmes vagy teljes.
Nem, ez csak egy jó tanács, hogy hogyan keresd az újat, ami már nem a régi, hogyan legyél nyitott. Mert sajnos a legtöbb közülünk nem az, sőt veszettül keresi a szerelmet.Azt a szerelmet amit már átélt és azt, amiről azt gondolja a minden. Aztán amikor az élet új lapot dob elé, megijed. Sajnos mindentől félünk amiről nem tudjuk, hogy biztos. Pedig merni kell élni, szárnyalni a lehetőséggel és remélni, hogy mindig tartogat valami újat az élet. Így múltál el Te is meg a mi szerelmünk, ami olyan nagy tűzzel égett, amibe nem volt kétely és nem voltak felesleges kérdések.
Tudtuk, hogy a pillanat a miénk, mert nem veheti el tőlünk senki. Az érzés, az érintés minden annyira természetes volt, mintha tudatos lett volna a döntésünk. Pedig az élet nem erről szól, mert a döntéseink és a szerelmek általában jó nagy távolságot tartanak egymás közt. Mi meg annyira közel voltunk, ott voltunk mindig egymásban, minden éjszaka amikor ott feküdtél mellettem, tudtam, hogy jó helyen vagyok és reméltem , hogy te is így érzed. Aztán az idő bebizonyította, hogy ugyan úgy érzünk. Nem voltak kétségeink és azt hiszem ez a legmegnyugtatóbb érzés a világon.
Voltak problémáink, egyáltalán nem volt tökéletes a kapcsolatunk, sokszor mondtunk olyat egymásnak, amit később nagyon megbántunk. De egy dolog biztos volt, amikor a szakadék szélén álltunk, mi akkor is szerettük egymást.
Amikor megcsaltál…, mert ez így volt sajnos, megtetted…én akkor is csak attól féltem, hogy elvesztettelek. Nem tudtam mit kezdeni a vízióval a fejemben, ahogy láttam magam előtt, hogy a kéz mást ölel át, hogy látom a lopott csókokat miközben én várom, hogy haza gyere hozzám. Végig egy kérdés futkározott a fejemben: Hol lehettem én ?
Mert én nem tettem volna ilyet, nem azért mert szemellenzőt viseltem. Csak abban az időben helyetted is gondolkoztam. Mert annyira bennem voltál, hogy egész egyszerűen nem ment volna. Nem is akartam , de tudom, hogy ott lett volna bennem a blokk, ami nem engedi , hogy más keze érintsen ott, ahol a te nyomaid égnek a testemen.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez