Társat akarsz vagy szolgálót?
Igazi társat csak erős emberek engedhetnek meg maguknak. Olyanok, akik nem félnek, hogy elveszítik az egyéniségüket attól, hogy a másik más. Akik a másságban a kiegészítést, az érem másik oldalát látják és nem az ellenséget.
Nekem volt olyan kapcsolatom, ahol ez furán alakult. Ugyanis én teljes egészében városi lány vagyok, fél életemet panelben töltöttem. Ő meg az ellenkezője: falu, növények, és főleg állatok. Akikről ugye gondoskodni kell….És ott volt a kérdés, hogy én hajlandó lennék-e feladni az egész eddigi életmódomat azért, hogy vele legyek?
A párbeszédeink ezzel kapcsolatosan így néztek ki:
-Megtennéd?
-Igen.
-De még sosem csináltál ilyet!
-Megtanulom szívesen. Nyitott vagyok rá…
-Á, te ezt úgysem tennéd meg! Biztos vagyok benne, te nem vagy olyan!
-De, megtenném, hidd el! Meg kéne tanulnom, mert sosem csináltam, de megtenném!
-De nem!
-De igen!
-De úgysem…
-De igen…
-Áh, kizárt... tudom, hogy nem…
Itt az ember eléggé tehetetlen, nemde?
Pedig csak egyszerűen az volt a probléma, hogy én emberekhez kötődöm elsősorban, ő pedig szokásokhoz. Ha én valakit szeretek, akkor nem a körülmények a fontosak, hanem ő. A szokásaimon, életformámon elég könnyen változtatok, igazából egész életemben ezt tettem…Ha viszont valaki a szokásain változtat nehezen, akkor ezt nem hiszi el neked, hiába mondod, hogy neked ez nem akkora gond. Ő azt hitte nekem ez óriási áldozat lenne, és ezzel elveszíteném önmagam. Ezt pedig nyilvánvalóan nem várta el….Pedig nem áldozat lett volna, hanem kihívás. Az egyik keserű, a másik izgalmas feladat…nagyon nem mindegy…
Végül is mi a lényeg ebben? Mit kell nézni elsősorban?
Egyszerű: ha valóban társat keresel, akkor ne az legyen az elvárás, hogy olyat keresel, akire ráruházod a boldogságod felelősségét. Az a tiéd. Ne a klónodat keresd…Ne szolgálót….
Azt nézd ki az, aki mellett igazán önmagad lehetsz, sőt…aki mellett minden nap többet kapsz önmagadból…Aki kinyit, nem pedig, aki összezár…Aki hagyja, hogy önmagad legyél, és nem kéri rajtad számon hisztérikusan, hogy miért nem vagy olyan, amilyennek ő elképzelt…
„A szerelem valósága ugyanis nagyon egyszerű:
Azt adom, amim van, te pedig megbecsülöd. Cserébe nekem adod, amid van – és nem azt, amit szeretnék -, én pedig megbecsülöm. Lemondok arról, hogy más embert faragjak belőled, és te is lemondasz arról, hogy más embert faragj belőlem. A többit pedig bízzuk az évekre” /Peter Orban/
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez