Szeretni akartunk
Sokszor gondolok rád. Ránk. És mindarra, ami lehetett volna közöttünk. Aztán felidézem a kételyeket, a miérteket és a tekintetedet. Amikor hozzám beszéltél, de gondolataid egy másik nő felé haladtak. Magabiztosabban, mint felém.
Egyre erősebben éreztem, te pedig nem tagadtad. Így hagytuk (el)veszni kettőnk történetét. Kettőnk vágyálmait. És görcsösen kergetett szerelemvágyát. Egyszerűen csak... szeretni akartunk.
Sokszor gondolok rád. Ránk. És mindarra, ami lehetett volna közöttünk. Igazán. Mély átéléssel, őszinte érzésekkel és közös tervekkel. Aztán felidézem a kételyeket, a miérteket és a tekintetedet.
A pillanatot, amikor elváltunk egymástól. Hezitáltam. Mert nem akartam eltávolodni tőled, tőlünk. Kellemes nyári este volt, de én mégis fáztam. Vacogtam. Tudtam, nehéz döntést kell hoznom, és hidegrázás kerülgetett ettől a gondolattól. De nem bírtam többé úgy a szemedbe nézni, hogy tudom máshol jársz.
Hozzám beszéltél, de gondolataid egy másik nő felé haladtak. Magabiztosabban, mint felém. Ezt egyre erősebben éreztem, te pedig nem tagadtad. A barátod voltam, nem a szerelmed. A lelki támaszod voltam, nem a (lelki)társad. Tulajdonképpen, sosem akartuk ugyanazt.
És egymást. Hosszú ideig könnybe lábadt a szemem, amikor felidéztem a történetünk végét. Halk léptekkel intettem búcsút kettőnknek. Tudom, így volt a helyes. Így kellett lennie.
Hagytuk (el)veszni kettőnk történetét. Kettőnk vágyálmait. És görcsösen kergetett szerelemvágyát. Ugyanis beleestünk abba a hibába, hogy gyorsan akartuk pörgetni az eseményeket. Hátha az majd felejthetetlenebbé teszi a kapcsolatunkat. Hátha az majd többet ad, mint amit a múlt elvett – tőlünk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez