Sosem zavart az idő múlása, egészen idáig
Sosem zavart az idő múlása. Hiszen nem mindent tudó, bölcs mesterekként születünk erre a Földre. Nem is ez a dolgunk a történet legelején. Szabadon szárnyalunk gondok nélkül és eszünkbe sem jut, hogy bármi baj érhet minket. Meg sem fordul a fejünkben, hogy esetleg egy darab is hiányozzon abból, ami a szerves mindennapjainkat alkotja. Aztán felnövünk és realizáljuk a fájdalmat. Szembekerülünk az igazsággal, és hiába áll előttünk az élet, rémisztő, ahogyan a dolgok változnak.
Sosem zavart az idő múlása, mert egyébként egy boldogságra szomjazó, a labilisabb életszakaszok ellenére, életigenlő ember vagyok. Az élet ugyanis szép minden nehézsége ellenére. Szeretünk, megélünk, álmodunk, megvalósítunk, végül örökre elraktározunk ezekből a morzsákból.
Sosem zavart az idő múlása, egészen idáig. Valami megtört bennem, valami felszínre került, és tudom jól, ez így van rendjén. Előbb-utóbb be kellett következnie. Csak olyan nehéz. Olyan elhagyatott, magányos érzés mindezt objektíven szemlélni. Talán nem is lehet. De igyekszem elfogadni, hogy az élet így működik. És bár fájdalmas, tudom, hogy csak úgy lehet igazán előre haladni, ha az ember tényleg szívből él. Ha tudja, hogy szeret, szeretett, és szerették. Akkor is, ha az idő sajnos múlik.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez