Ritkán vagyunk olyan sebezhetőek, mint amikor szeretünk
Az érzelmek kifejezésre juttatása és a kölcsönös válaszkészség a megoldás, de ehhez biztonságérzet kellene. Ebben az egymást gyilkoló, destruktív veszekedésekkel terhelt időszakban viszont pontosan ez nincs meg, mert egyikünk sem képes túllátni a saját érzelmein, megérezni a másik fájdalmát, arra vigasztalóan, szépen, szeretettel reagálni. Nincs meg ilyenkor a kölcsönös érzelmi elérhetőség, a megközelíthetőség és megnyugtató, biztonságot adó válaszkészség. A válaszkészség tanulható, tudatossággal, érzelmi intelligencia fejlesztésével.
Az elutasítás, a kizárás, a semmibevétel, az elhagyás, a hűtlenség, vagyis a figyelmen kívül hagyás, az alkalmatlanság érzését hozzák felszínre, hogy nem vagyunk elég jók, figyelemre, szeretetre, kapcsolatra méltók.
Nem a távolság választ el, hanem a figyelem hiánya. Gyakran esünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, a másik ember ugyanolyan, és elvárjuk, ha szeret, akkor csak egyetlen módon reagálhat és viselkedhet, mégpedig pontosan úgy, ahogyan mi tennénk. Önismeret és egymás ismeretének hiányában a kommunikáció zsákutca lesz, az egymás mellett való elbeszélés pedig oda vezet, hogy egyszer csak úgy érezzük, egyáltalán nem kapjuk meg azt az érzelmi támogatást, amire vágyunk. Ennek oka persze is az, hogy a kérést, panaszt nem egyértelműen és magabiztosan közvetítjük a másik felé. Fontos, hogy megértsük, egy nyelvet beszélünk, mégis gyakran máshogy értjük, és ehhez kell az értő figyelem, hogy tekintettel legyünk a másik megéléseire, és megpróbáljunk ahhoz mérten viszonyulni hozzá. Ha megtanuljuk valóban azt kérni, amire vágyunk, megalkothatjuk azt a szeretetkapcsolatot, amire szükségünk van, és amit valóban megérdemlünk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez