Rétesező nyílt a bulinegyed szélén

A banktól az operatőri munkán át a pékműhelyig - avagy hogyan lesz banki középvezetőből filmes és réteskészítő pékmester? Nagy Andrással, az újonnan nyitott Strudel Hugó nevű rétesező megálmodójával és tulajdonosával beszélgettünk, vagyis beszélgettünk volna, ha nem lett volna mindig csúcsforgalom a rétesezőben, ezért ez az interjú egy otthoni házi feladatként elkészített hangfelvétel alapján jött létre, amit András volt szíves nekünk elküldeni. A lassan fél éves hely olyannyira népszerű, hogy iparkodniuk kell tartani a lépést a hatalmas kereslettel, hogy soha ne legyen üres a pult, mert bizony többször előfordult már, hogy csak úgy özönlöttek a vendégek a rétesezőbe és minden rétest elpusztítottak - még a végeket is. Nem hiába mondják, hogy “Jó bornak nem kell cégér”. Úgy tűnik a jó rétesnek sem. 

 

Hogyan lettél filmes és miért? Mindig a kreatív témák foglalkoztattak?

 

Én inkább TV-snek tartom magam, nem filmesnek - az viszont igaz, hogy mindig a kreatív témák foglalkoztattak. Olyan mesterember vagyok, aki el tud készíteni egy reklám spot-ot vagy egy kampány mozgókép anyagot. Amikor elkezdtem a különböző televízióknál dolgozni -mintegy 15 évvel ezelőtt, akkor ez adta magát és egyszer csak azon kaptam magam, hogy megtanultam saját erőmből vágni, kamerát és fényképezőgépet kezelni. Egy időben rövid animációs filmeket készítettünk egy barátommal. Azokkal kisebb fesztiválokat is nyertünk, de sajnos ez egy olyan útnak bizonyult, amit nem sikerült végigjárnom. Jelenleg alelnöke vagyok egy alapítványnak, amely szociális kommunikációval foglalkozik. A mi “termékünk” a Karmák című sorozat, amely a szegénység különböző arcait mutatja be olyan mindennapok homályába vesző emberek példája által, akik sokat tesznek a maguk mikrokörnyezetében azért, hogy szebb legyen a világ. Ezt a munkát a mai napig szeretem és nagy örömet okoz számomra.

 

 

Mi a legnagyobb kihívás a szakmádban? Hogyan látja egy filmes a világot? Vannak olyan helyek vagy jelenetek a mindennapokban, amelyek beégnek az emlékezetedbe és elraktározod őket, hogy majd egyszer film formájában a világ elé tárjad?

 

Igen, persze. Nagyon sok ilyen epizód van, amik már évek óta kísértenek és nagyon szívesen megjeleníteném őket valamilyen vizuális anyag formájában. Ilyen például a hajléktalan óvoda vagy a hajléktalanokból álló focicsapat témája. Ez utóbbi azért is nagyon érdekes, mert sokkal jobban szerepelnek világversenyeken, mint a hivatalos magyar válogatott. Ezeknek az embereknek az önbecsülését és az önmagukba vetett hitét adja vissza a sport. Gyakorló operatőrként és hírügynökségi újságíróként mindig azt kutatom, hogy milyen képekkel lehet a legszemléletesebben leképezni az adott kort. Megszállottsággá alakul idővel ez a figyelem, amikor azon kapja magát az ember a villamoson, hogy méregeti, milyen képkivágásban és mit mutatna meg az útból, hogy az minél érdekesebb legyen. Szeretem az iróniát és az így bemutatott helyzeteket, amikor nem direkt módon mondasz ki valamit, mégis ott van minden a képben. Az lenne az ideális, ha az ember folyamatosan csőre töltött kamerával járkálhatna és megállás nélkül erre tudna koncentrálni.

 

Számos reklámfilmet forgattál már. Mennyire tudsz azonosulni ezekkel a munkákkal? Volt már olyan felkérés, amit visszautasítottál, mert távol állt tőled a téma?

 

Persze. Vannak bizonyos morális gátak, amiket nem lennék hajlandó átlépni semmi pénzért. Például dohányipari termékeknek és fegyvergyáraknak biztosan nem készítenék reklám spot-ot. Szerencsére az egyesületünk, az Északi Támpont mind olyan hozzám hasonló gondolkodású alkotó emberekből áll, akikkel öröm együttműködni és értéket teremteni. Ilyen környezetben könnyű, mert nem merülnek fel vitás kérdések. Amikor az Aldinak vagy a Rossmannak készítettünk reklámot, abban semmi kivetnivalót nem találtam. A WWF-nek több ízben is dolgoztam. Azt kifejezetten élveztem, hiszen a környezetvédelem és az élővilág védelme szívügyem. Azt mondanám, hogy van, amikor jutalom egy- egy munka a hozzám közel álló témák miatt és van, amikor egyszerűen csak professzionális kihívást jelent egy-egy felkérés vagy feladat.

Melyik volt a kedvenc forgatásod? Miért?

 

A kedvenc forgatásaim jellemzően televíziókhoz kapcsolódnak és olyan műsorokhoz, ahol hosszabb anyagokat lehetett forgatni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de vonz engem az a haditudósítói véna, amivel néhány ismerősöm rendelkezik. Én is nagyon szívesen foglalkoznék ezzel, de nem azért, mert különösebben bátornak tartom magam, hanem azért, mert úgy bele tudok temetkezni egy munkába, hogy a veszélynek nem vagyok tudatában. Annakidején jártam több helyen külföldön. Voltam Koszovóban és Ukrajnában is és próbáltam megérteni azt, ami ott történik. Ezek a tapasztalatok egy életre beégtek az emlékezetembe és a lelkembe, ahogy a Szibériában való egykori forgatásom is - egy atomerőmű atomhulladék feldolgozó üzemében, óriási radioaktív sugárzásban. Számomra az ilyen és hasonló helyzetek a mai napig érdekesek és vonzóak.

 

Szeretsz csapatban dolozni? Mennyire tesz próbára a másokkal való együttműködés?

 

Tudok és szeretek csapatban dolgozni, de nagyon nehéz megválogatni a megfelelő csapatot. Szerencsére az egyesület esetében nincsenek ilyen problémák. Kijelenthetem, hogy a televíziónál is minden esetben megtaláltam a közös hangot a kollégáimmal függetlenül attól, hogy milyen formációban rakták össze a csapatot egy-egy forgatáshoz. Mindig az alkotni és alkotni hagyni hozzáállással közelítettem meg ezt a kérdést és működött.

 

Te forgatod a Karmák című sorozatot. Mesélnél a projektről? Miért fontos számodra?

 

Ez azért fontos számomra, mert egy olyan kezdeményezés, amely nemcsak rávilágít egy-egy társadalmi problémára, hanem megoldásokat is kínál rájuk. Szerintem hiánypótló tevékenység ez, hiszen nem jellemző, hogy a különböző társadalmi kérdésekre választ is találjunk a mádiában. A sorozatot Tóth Bálint barátommal és az Északi Támpont egyesülettel közösen visszük. Nagy öröm számomra, hogy olyan mindennapi hősöket mutathatunk meg, akik erejükön felül vállalva, leggyakrabban teljes ismeretlenségben végzik a munkájukat rendületlenül. Minden tiszteletem ezeké az embereké. Az ötletet egyébként egy minden karácsony előtt megjelenő CNN műsor adta, amely által különböző civil- és társadalmi kezdeményezéseket karolnak föl és támogatnak anyagilag.

 

Beutaztad a világot: tanultál Amsterdamban és dolgoztál már Japánban és Új-Zélandon, sőt a Fidzsi szigeteken is megfordultál. Hogyan lehet, hogy egyik idegen ország sem csábított el és visszatértél Magyarországra? Miért szereted Budapestet? Miért kihívás itt élni? Miért jó itt élni?

 

Elsősorban azért szeretek itt élni, mert magyarnak tartom magam és ide köt minden kulturális vonatkozásom, minden gyökerem, család, barátok. Ezek nélkül nem tudnám elképzelni az életem. Megfordult már a fejemben amikor Hollandiában éltem, hogy milyen jó lenne ott maradni, de aztán mégsem úgy hozta az élet és egyáltalán nem bántam meg. Amikor utazgatok élvezem a külföldön tartózkodást, élvezem azt, hogy más emberekkel találkozom, más kultúrákat és más helyeket látok, de aztán eltelik egy hét és azon kapom magam, hogy jegyzetfüzetet és tollat ragadok, és elkezdem fölírkálni a terveimet. Amikor közeledik a haza út, akkor én már alig várom, hogy itthon legyek és belevághassak azokba a tervekbe, amiket papírra vetettem. Hogy miért jó itt élni? Az összes lepukkantságával együtt Budapest az a hely, ahol otthon vagyok.

 

Úgy tűnik a munka terén kevés kompromisszumot vállalsz és fontos számodra a szabadság, hiszen sem a banki, sem a televíziós munkakörben nem találtad meg az örömöd. Hogy érzed, ezek a munkák vargabetűk voltak az életedben vagy segítenek a jelenlegi munkádban és a vállalkozásod sikeres vezetésében?

 

Én hiszek abban, hogy minden tart valahová és minden egy irányba tart. Az tény, hogy volt több olyan munka, amit valamilyen indíttatásból elvállaltam és elkezdtem, aztán rájöttem, hogy nem az igazi. Azt szoktam mondani, hogy olyan munkát kell találni az embernek, ahol vasárnap délután nem kezdi el rosszul érezni magát, hogy hamarosan itt a hétfő. Szerencsésnek gondolom magam, mert minden munkám ilyen. A televíziózást nagyon szeretem a mai napig, de azzal most nincs időm fuglalkozni, viszont úgy érzem az a projekt még nincs lefutva. Minden egyes kis puzzle darab hozzátett ahhoz, aki most vagyok, ami nem feltétlenül tökéletes mestermű, de legalább az enyém.

 

Lassan fél éve nyitottad meg a Strudel Hugó nevű rétesezőt a Kertész utca és a Wesselényi utca sarkán. Hogy jött az ötlet, hiszen elég távol áll a rétesező téma a filmezéstől? Magad hoztad a döntést vagy a környezeted is hatással volt rád? A párod is rengeteget segít a rétesező működtetésében. A megálmodásban is volt része?

 

Az ötlet onnan jött, hogy egy rétesfesztiválon forgattam és mivel édesszájú vagyok, rögtön a rétesek bűvkörébe estem és egyik szabad percemben elmerengtem azon, hogy ha enni jó, akkor valószínűleg készíteni ugyancsak jó. Ez egy vállalás is volt, hiszen annyi mindenbe belefogtam már és úgy döntöttem, hogy a változatosság kedvéért megpróbálom milyen megvalósítani egy -az eddigiekhez képest teljesen más ötletet. Így kezdtem el időt és energiát fektetni a témába, mígnem elvégeztem egy péksulit és hivatalosan is pékmester lettem. Ez egy misszió, amely rólam is szól és az az üzenete, hogy szívóssággal és kitartással rengeteg jó elképzelést meg lehet valósítani. Mindamellett, hogy nagyon sok örömet és pozitív energiát jelent számomra ez a munka, nem könnyű ebbe a helyzetbe belekényszerítenem magam, hiszen a korán kelés az egyik gyengém, és bizony a péknek nem akkor indul a nap, amikor egy átlagembernek, hanem hajnalban, de úgy tartom, ez a jellem kiképzés és a fejlődés része. A párom valóban nagyon sokat segít amikor éppen nem a színházban dolgozik, ő úgyanis színésznő. Az összes megtakarításomat ebbe az ötletbe fektettem, sőt még a párom is kisegített és természetesen az eredeti ötlet az ő nevéhez is fűződik, nem is beszélve annak a csiszolásáról, kidolgozásáról.

Hogyan találtatok rá Hatvanban a nénire, aki elárulta nektek a rétessütés titkát? Melyik a kedvenc ízed?

 

Igazából több ilyen néni is volt, nemcsak Hatvanban. Nagyon sok utánajárás volt, hogy kitaláljam, hogyan is kell ezt jól csinálni, de végül sikerrel jártam. A kedvenc ízem mindig más. Nagyon szeretem például a juh- vagy a tehéntúrósat és ezek változatait, hiszen ők a nagy klasszikusok. Már ritkán fodul elő, hogy egy egész szelet rétest megennék. Továbbra is nagyon szeretem mind, de azért egy idő után telítődik az ember, ezért inkább csak a végeket szoktam elnassolni.

Egyébként szerintem az a legfinomabb része a rétesnek, mert jó ropogós. Azt szoktuk mondani, hogy a rétesvég közelebb hoz egymáshoz, hiszen a vendégeinknek a végeket szoktuk kínálni, hogy kóstolóként falatozzanak belőlük.

 

A rétesező által is kiéled a kreativitásod vagy a Strudel Hugó inkább csak egy felület a kapcsolódásra a világgal? Mik a terveid az ízek és a receptek tekintetében?

 

A kreativitás kiélhető hogyha új ízeket kreálunk, de ennek vannak operatív korlátai. Nem aprózhatjuk el túlságosan magunkat, mert akkor a megvalósítás szenved csorbát. Úgy kell betartanunk bizonyos határokat, hogy ugyanakkor változatosságot is kínáljunk. Tervem volt mielőtt megnyitottam az üzletet a feta sajtos-olivás rétestől egészen a burgonya-kapor-lazac kombinációig sok íz kikísérletezése. Nem adtam fel ezeket az elképzeléseket, de jelen állás szerint nincsenek tervben, ugyanis elkezdtem számolgatni és rájöttem, hogy ha én ezeket mind elkészíteném, akkor az nem jönne ki annyi pénzből sem, mint amennyiért mi a rétest most adjuk. Még a cékla, ami nagyon vonz. Szerintem az lesz a következő alapanyag, amivel elkezdünk dolgozni. Akár édesként is el tudom képzelni vagy sós változatban rómaiköménnyel. Nem tudom, hogy a magyar közönség mennyire érett rá, de egy próbát megér. Olykor kedvtelésből szoktunk rövid klipeket kirakni a Facebook oldalunkra a boltról. Ezek készítése nagy öröm és jó szórakozási forma, ugyanakkor meg kell gyúrni a tésztát is, ami egy teljesen más jellegű tevékenység.

 

Hogyan lett a rétesező neve Strudel Hugó? Mi a név története? Előbb volt a hely, aztán a név vagy előbb a név, aztán a hely?

 

Előbb volt a hely. Egy éven keresztül keresgéltem a megfelelő helyszínt az üzletnek, amelyre teljesen véletlenül akadtam rá és az is véletlen, hogy végül mi kaptuk meg ezt az üzlethelyiséget. Scheiber Hugó festő munkásságát ismerem és kedvelem, de azt nem sejtettem volna, hogy éppen abban az épületben élt annakidején, amelyikben a boltunk is van, ezért amikor ez kiderült, akkor elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan lehetne összekapcsolni a festői életművet a rétessel. Így ugrott be a Strudel Hugó mintegy parafrázisként használva a művész nevét. A különös név választás egyik oka, hogy kicsit úgy cseng, mint egy Rejtő hős neve, másfelől pedig tisztelgés a művész előtt, aki valószínűleg hozzánk járna rétesezni ha még élne, ugyanis nagyon szeretett finomakat lakmározni.

Van valamiféle vonzalmad az építészet iránt? Magad tervezted és alakítottad ki a polgári hangulatot idéző, mégis laza, fiatalos és barátságos belsőt?

 

Nagyon szeretem az építészetet, de az elképzelések nem az én nevemhez fűződnek. Van egy barátom, Pozsár Péter, az ő munkáját tükrözi az enteriőr, aki oroszlánrészt vállalt a hely kitalálásában és a belső design kialakításában. Nekem nagyon tetszik az eredmény és örülök, hogy Péterrel ízlés szempontjából egy húron pendülünk.

 

Gondoltad volna, hogy neked is be kell majd állni péknek, akkora igény lesz a finomságokra? Hogyan viseled a hajnali munkát? Kárpótolja a fáradalmakat a vendégek elégedett mosolya?

 

Mindenképpen csak az kárpótolja, mert hajnalban kelni számomra felfoghatatlanul rossz dolog és a mai napig nem tudtam megszokni. Mindig is úgy gondoltam, hogy be kell állnunk a műhelyben is, hiszen az enyém a technológia és én kísérleteztem ki a tésztát. Tökélyre persze a mostani kollégákkal vittük, de az alap koncepció és az alap arányok az enyéim. Ha valaki azt mondja, hogy nagyon finom a rétesünk, annak nagyon tudok örülni és valóban sok mindenért kárpótol.

 

Közel fél éves múltja ellenére már most rengeteg visszajáró vendége van a Strudel Hugónak. Van valami elképzelésed a jövőre nézve? Szeretnél nagyban gondolkodni vagy inkább megtartanád a parányi méreteket és a családias hangulatot? Mennyire fontos számodra a személyes kapcsolat a vendégekkel?

 

Az, hogy jó minőségű terméket állítunk elő jó alapanyagokból, csak egy töredéke a szolgáltatásnak, hiszen a jó süti önmagában nem elegendő a sikerhez. Ahhoz emberek kellenek, akik figyelmességgel és szeretettel fordulnak a vendégekhez, hogy azok jól érezzék magukat akkor is, ha reggel bal lábbal keltek vagy ha éppen kint zuhog az eső. Hála az égnek ilyen téren is nagyon jók a visszajelzések. Szerintem úgy működik, amikor valaki egy pultban áll, mintha kicsit pszichológus, kicsit tanító, kicsit lelki vezető és mindenek előtt figyelmes hallgatóság lenne. Sokszor olyan dolgokat mondanak az emberek nekünk, amire talán még ők sincsenek felkészülve, hogy megosztanák egy vadidegennel. A családias hangulatot illetően - ezt az üzletet körmömszakadtáig ragaszkodva meg fogom tartani olyannak, amilyen, de az, hogy milyen nagyobb méretekben lehet rétest sütni - egy érdekes kérdés számomra, amin azt hiszem érdemes elgondolkodni. Például van már pár nagyobb kávézó a városban, amelyek tőlünk rendelnek rétest és ez nagyon megtisztelő számunkra, hiszen olyan vendéglátósokról van szó, akik láttak már egyet s mást a szakmában, ezért mindenképpen úgy szeretnénk kialakítani és megszervezni a gyártási folyamatot, hogy az ilyen kaliberű megrendelőinknek igent tudjunk mondani. A Budán lakó Strudel Hugó imádók számára van egy jó hírem, ugyanis nagy valószínűséggel rövidesen nyílik Budán egy franchise kistestvérünk, így a rétesünk könnyebben elérhetővé válik.

 

El tudod képzelni, hogy a jövőben csak a rétesezővel foglalkozz vagy annyira nagy szerelem a filmezés, hogy nem mondanál le róla és megmaradnál sokrétűnek? Esetleg gondoltál a két terület kombinálására valamilyen formában?

 

Nem akarnám letenni a kamerát, az biztos. Egyfelől jó a kéznek, hogy jár és tesz-vesz amikor éppen rétest készít vagy vendégeket szolgál ki, másfelől viszont szükségem van arra a szellemi táplálékra, amit a kreatív alkotás jelent számomra a kamera mögött. A két terület kombinálása érdekes dimenzió lehet. Éppen a napokban járt nálunk egy amerikai  újságíró hölgy, aki szeretne készíteni egy dokumentumfilmet a rétes történetéről. Azt hiszem a mi rétesezőnk önmagában nem lenne kielégítő téma ehhez a projekthez, viszont érdekes volna visszamenni a Közel-Keletre, ahonnan a tészta ered és ahonnan eljutott egészen az Osztrák-Magyar Monarchiáig, feltérképezve a rétes elterjedésének állomásait.

 

 

Mi okoz a legnagyobb örömet számodra a munkádban? Hát a mindennapokban? Sikerül megtalálnod a munka és a pihenés, a hivatás a család között az egyensúlyt ebben a pörgős tempóban?

 

Úgy néz ki, hogy a 24 óra sajnos kevés számomra. Tisztában vagyok vele, hogy hosszú távon ez a dualitás, hogy két teljes életet élek egybe belesűrítve, nem egy fenntartható dolog. Nem tudom, hogy mi lesz, de egyelőre mindkét terület örömet jelent számomra legyen szó egy sikeres riportfilm elkészítéséről vagy egy jó beszélgetésről a Strudel Hugóban az egyik vendéggel. Külön kiemelném a rétesező kapcsán annak a lehetőségét, hogy olyan emberekkel találkozhatom

Szólj hozzá a cikkhez