Ragaszkodás nélkül nem szerethetem a másikat?

Nem szeretem, amikor valaki a századik hiba után is azzal magyarázza meg a „rossz csí-t” a kapcsolatukban, hogy a partnerének milyen rossz volt a családi élete, hogy mennyire kilátástalan helyzetben nőtt fel, hogy nem tudta megtanulni az alap dolgokat, mert nem volt senki, aki megtanította volna neki. Ezek mind rendben is vannak, mármint elfogadható tények, és ezért türelmesnek is kell lenni, de nem mindig foghatjuk erre az elbaszódást. Nem mindig menthetjük fel a másikat, miközben önmagunk elcseszéseit görcsösen nagyító alá dobjuk. Amikor elfogultak vagyunk a párkapcsolatunkban, már-már olyan szinten, hogy önmagunknál azt a szálkát is észrevesszük, ami ott sincs, míg a partnerünket a végén minden alól felmentjük, az nem szerelem, az nem biztonság, az nem otthon, hanem megfelelési-kényszeres függőséggel átitatott ragaszkodás. A ragaszkodás azt jelenti, hogy legalább előtte volt szerelem is, hogy nagy valószínűséggel a kapcsolat rengeteg vággyal, szenvedéllyel, közös célokkal kezdődött, de idővel már csak a megszokás, a beleszokás, a nem-tudom-mit-érzek attitűd, és így a ragaszkodás maradt. A monoton ragaszkodás, ami belül még azt suttogja nekünk, hogy „de hisz szeretem, miért is hagynám el?, és pontosan ettől, mert benne van még a szeretet árnyéka és előzetessége, azt hisszük, hogy a ragaszkodás feltétel nélkül jó dolog. De ha jobban belegondolsz, rájössz, hogy a ragaszkodás nem más, mint a vad, szenvedélyes szerelem lenyomata, egy hátrahagyott verzió, és a lelkiismeret-furdalás szent Istene. A függőség ezzel párhuzamosan, nem épül a szeretetre, hanem az EGO-ból megszületett önmagunk igazolása. Viszont itt nem a túlzott önbizalom van terítéken, hanem a (kóros) önbizalomhiány. Szeretlek, de inkább azt az embert szeretem, akivé melletted váltam.

A valódi szeretet nem vár el semmit, és nem is akar semmit. Kiegyensúlyozottságot biztosít, és harmóniát. Úgy fogadod el a másikat, ahogy van. Úgy fogadod el magadat, ahogy vagy. A feltétel nélküli szeretetbe nem fér bele a féltékenykedés, a megcsalás, a bizalmatlanság, a hitetlenkedés, a függőség, a megfelelési-kényszer. Képes vagy, sőt, képesek vagytok különbséget tenni a szabadság és a kötöttség között, vagyis pontosan tudjátok, hogy ez a két fogalom erős szimbiózisban él egymással, ha jól bántok velük. Lehetsz úgy szabad, hogy közben van egy teljes értékű kapcsolatod. Nagyon sokan ott véreznek el, hogy a kötöttséget nem tudják a függetlenséggel, az egyéni szabadsággal összehozni. Szükség van a szabadságra, a szabad levegővételre, különben úgy fogod érezni magad, mint egy madár, akit a gazdája bezárt a kalitkájába. Vagyis csak akkor fogsz vágyni a szabadságra, a saját teredre, és akkor lesz elég az, hogy nem találkoztok mindennap a pároddal sőt, amikor te rendben vagy önmagaddal. Rendben van az önismereted, az önazonosságod, a jelenléted, a traumáidat és a hibáidat nem kívülállóként nézed, hanem engedted, hogy megéld őket, engedted a feldolgozásnak is, hogy szerepet vállaljon az életedben, és nem félember vagy, hanem egy egész. És itt a lényeg. A feltétel nélküli szeretet is, és egy jól működő párkapcsolat is, teljes embert kíván: két egészből lesz egy nagy egész.

Ragaszkodás közben azt érzed, azt sugallja neked valami a belsődben, a tudat alattidban, hogy valami nem teljesen oké. Nem tudod mi az, ami nem jó, és meg sem tudod magyarázni, egyszerűen csak annyi van előtted, hogy amúgy harmonikus minden és boldognak kéne lenned, meg az is vagy, de közben pedig van valami, ami nem jó. Hogy valahogy üres és fáradsz kezdesz lenni belül, mintha valami meghalt vagy elmúlt volna. Ragaszkodni annyit tesz, hogy a szeretet csírája még létezik, de a vad szenvedély átvedlett valami megnyugvásba, vagy lehet inkább megszokásba. Megszoktam, hogy mellettem vagy. Megszokod a másik jelenlétét, a tulajdonságait, a szavait, a gondolatait, gondolatolvasó is leszel és már lassan csak azon lepődsz meg, hogy nem tud meglepni semmi sem. Hogy ismered, mint a tenyered, hogy olyan természetes minden, és talán éppen ezért, egyik pillanatról a másikra azt veszed észre, hogy belefásultál az egészbe. Ragaszkodsz a múlthoz, vagyis ahhoz az emberhez, akit x éven keresztül megismertél és megszerettél. Ragaszkodsz mindenbe, ami szép volt. Ragaszkodsz, de nem belé igazából, hanem abba a szerelembe és kapcsolatba, ami köztetek volt. A ragaszkodás nem szerelem.

Hogyan éled meg a mostani párkapcsolatod?
Hogyan szereted a párod?

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!