„Nincs olyan, hogy te jó voltál. Vagy a produkció jó, vagy szar volt az egész
Style: Főleg a teltházas terem közönségének… Mennyire van hatással rátok, mennyire befolyásol titeket az, hogy az összes jegy alig pár óra alatt mindkét napra elfogyott?
B.Z: Ez most furán fog hangzani és félreértés ne essék, iszonyú büszkék vagyunk mi a dupla teltházra, de mégis önmagában az van, hogy nem ez kattog a fejünkben. Valahogy az az igazság - és így keretezném az egymásra tekintést is -, hogy az foglalkoztat és izgat minket, hogy éppen azzal ahogyan együtt vagyunk, hogyan vagyunk képesek valami olyan minőséget létrehozni, amit külön-külön nem tudnánk. És ez nem rosszabb vagy jobb annál, amit egyedül állítunk elő különböző más alkotói terekben a színháztól egészen a rock and rollig, hanem arról van szó, hogy egyszerűen csak egy másik dimenziót alkotunk meg együtt.
Style: Tehát valamilyen szinten a folyamatos változtatás a motorja az előadásnak.
B.Z: A folyamatos próbákra a színpadon vagy a dramaturgiában, illetve az előadás különböző elemeinek cserélgetéseire azért van szükség, mert az őszintét megvallva, ezt az állandó kockázatát keressük ennek az újonnan kialakult minőségnek.
Büszkék vagyunk arra, hogy erre az emberek kíváncsiak, de ennek csak örülünk. Viszont a célja az egésznek az, hogy hogyan tudjuk ezt a fajta közösen alakított minőséget folytonosan provokálni vagy kiprovokálni magunkból. Épp ezért, ha egyszer azt vesszük észre, illetve azt gondoljuk, hogy nem megy tovább, akkor keserűség nélkül fogjuk tudni abbahagyni.
Style: „Hoztunk valamit magunkból." Mire figyeltek oda, amikor prózákat és verseket választotok ki?
G.K: Ez egy folyamatos alkotási folyamat: minden találkozáskor, minden próbán és minden beálláskor a színpadon. Mondjuk egyikünk hoz egy témát, a másikunk pedig reflektál rá egy szöveggel.
Alkotó emberek vagyunk, az estnek pedig pont az a legfőbb tétje, hogy amit mi éppen megszólaltatunk, az 100 százalékban belőlünk legyen, olykor egymást is meglepve a színpadon.
Style: Az elmúlt időszakban mi volt a legváratlanabb helyzet az alkotás szempontjából?
G.K: Épp tudok mondani aktuálisan egy példát erre: 3 napja próbálunk itt a Müpában, és ezalatt megìrtunk két új dalt. Nem az alkotás volt a feladat, hanem az, hogy gyakoroljuk be a műsort. Viszont így el lehet mondani, hogy már készülődik a második lemezünk, míg jómagam fél órával ezelőtt fogtam először a kezembe az elsőt.
Style: Tehát jobban ki tudtok teljesedni az alkotásban, a próbákon, mint a színpadon?
G.K: Számunkra ez a fajta műhelymunka a lételeme az egésznek. Spanol és működtet és teljesen egy új létbe helyez minket. A hitem szerint azért, mert ez mindkettőnknek valami új zóna, és ennek a legszebb példája a Sárga nyár.
Style: A Sárga nyár is rajta van a most megjelent lemezeteken. Mi történt vele?
G.K: Azt tudni kell elöljáróban, hogy mi úgy mentünk a 4 napos intenzív lemezfelvételre, hogy még hiányzott egy dal. Nem volt meg belőle semmink, ötletünk sem volt, valójában ott a helyszínen, a stúdióban kellett még gyorsan megírni.
A második nap délutánján megérkeztünk a Zaj, Zaj, Zaj stúdiójába, gondolkodtunk, kávét készítettünk, nyitva volt az ajtó, bejött az a tipikus nyári levegő, egyszóval minden idilli volt. Elővettem egy verset, mutogattam, hogy ide és ide kéne írni, Zoli kiment, majd írt bele egy versszakot, hoztam egy témát, ami nem volt jó, túl közhelyes volt persze, de milyen is lennék én?
B.Z: Szép-szép volt, csak egy kicsit meg kellett gurítani.
G.K: A lényeg, hogy a Sárga nyár az első olyan dalunk volt, ahol ráébredtünk és felismertük azt, hogy nincsenek határok. Zene szempontjából mindenki belekotnyeleskedhet mindenbe.
Grecsó Krisztián Beck Zoli felé fordulva: Egyébként a 30Y-nal is hasonlóképp csináljátok, nem?
B.Z: Hasonlómódon, igen. A zenekari léthez ez az alkotási folyamat közelebb áll, mint az írói létformához. Például, amikor a Rájátszásban Háy Jánossal dolgoztam együtt - és ez a tapasztalat Krisztiánnak is meglehet, amikor Kollár-Klemencz Lacival dolgozott -, hogy alapvetően egész más kihívása volt a zenészeknek ebben a felállásban, mint az íróknak. És ebben nem az volt a kérdés, hogy ki mennyire ismeri a színpadot, hanem inkább az, hogy az írók számára a természetes működési terep az nagyon magányos. A zenészek-, és még a legzordabb, legmagánakvalóbb muzsikus számára is evidens a másokkal való napi szintű együttműködés.
Style: Szerinted sikerült legyőzni a skatulyákat és megfeleléseket, amiket láthatatlanul a zenészek és az írók kapnak?
B.Z: Az, hogy a Krisztián gitárt fogott és ennek egy sok-sok éves gyakorlata kialakult, vagyis egyre többet zenélt alkotói közösségben anélkül, hogy ráragasztották volna a „te csak egy író vagy" címkét, az eléggé fontos: nem lett beskatulyázva, nem lett bezárva egy adott szerepbe. Vagy ha be is lett, akkor ő maga szándékosan törte szét ezeket a szerephatárokat.
Ennek függvényében azt képzelem, hogy igen sikerült, és amikor mi egymás mellett állunk a színpadon, akkor hús-vér alkotópárosként tesszük. Nem előadóművészeket látnak a nézők, hanem alkotópárost, akik együtt vágynak arra, hogy megmutassák, hogy mire képesek.
Style: És mennyire tudjátok kint hagyni a saját, önálló egótokat annak érdekében, hogy megszülessen a közös egység, amikor felmentek a színpadra?
B.Z: Szerintem ez annyira szépen jött magától, hogy nem is került direkt módon soha szóba.
G.K: Vagyis inkább az az igazság, hogy azt éltük meg, hogy volt egy alaptermészete annak, hogy nincs olyan, hogy te jó voltál. Vagy a produkció jó, vagy sz*r volt az egész. Ez talán abban is gyökerezhet, hogyha valamelyikünk bajban van, például elfáradt vagy legatyásodott, akkor a másik felhúzza.
Van az az alapvető pszichológiai elemi közhely, hogy hátra mersz-e dőlni, ha ott áll a barátod. A Zoli ott áll, én meg hátra merek dőlni, mert ő el fog kapni.
B.Z: Fordítva is így van.
Style: Erre az igen mély és feltétel nélküli szövetségre mikor jöttetek rá?
B.Z: Azt hiszem, amikor erre rájöttünk, abban a pillanatban született meg a Beck@Grecsó.
G.K: Az első előadás után például hajnal négyig ünnepeltünk.
B.Z: Igen, de persze nem azért, mert olyan zseniálisak vagyunk, hanem azért, mert ez a közös kalandunk, utazásunk létrejöhetett.
Style: Mutattok majd egy kis részletet a a két új dalból a lemezbemutatón, amit a mostani próba alatt írtatok?
B.Z és G.K: Nem, az még túl korai lenne, de legalább egy jó ígéret arra, hogy lesz második lemez!
Képek: Rohonczi Anita.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez