Nem tudtál örökké szeretni

De nem így történt. Ehelyett vasakarattal megedzettem a szívemet, amelyen a múlt, és ezáltal a szakítás sebei idővel elhalványodtak, majd pedig szép lassan feledésbe merültek. Mert én, mint álmodozó nő mindig remélek. Hiszek abban, hogy ami egyszer sötétségbe burkolózott, az képes újra a szivárvány színeiben pompázni. Csak más fejezet(ek)ben.

És ha visszagondolok az együtt töltött időre, akkor eszembe jut az igaz szavak ereje, amely mutatta az irányt, és a szív érzelmei, amelyek diktálták az iramot. Nem volt szükségünk fellengzős körítésre és habos-babos rózsaszín ködre. Egyszerűen csak… egymásra volt szükségünk. Majd léptünk egy nagyot. Pontosabban ugrottunk. Mivel kimondtad, hogy vége, így már nem hitegettük egymást az örökkécsakveledben. Hiszen változunk, folyamatosan változunk. Ezért nem hibáztatlak, és megbékéltem az elmúlással. Meg azzal is, hogy mi csak egy fejezet erejéig tartoztunk össze. Addig szerettél, ameddig tudtál. Mert az örökké sokat ígér, de keveset ad.

Te pedig többet adtál nekem, mint (az) örökké.

Eötvös Natália

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!